Titenko azt mondta: a katonák azzal vádolták meg, hogy az orosz csapatok lelőhelyét akarja felfedni az ukrán hadsereg előtt, ezért átkutatták a ruházatát, a kezeit a háta mögé kötötték és durván zsákot húztak a fejére.

Ezután az erdőbe vitték, ahol egy tank hátuljához kötötték, járatva a motort, hogy belélegezze a kipufogóból áradó füstöt. Közel fél óra múlva állították le a kínzást és ott hagytak éjszakára a dermesztő hidegben – mesélte a férfi.

Elmondása szerint reggel egy másik foglyot vittek az erdőbe az oroszok, aki úgy próbálta menteni saját életét, hogy hamis információkat osztott meg az ukrán seregről, amelyek „értékesnek” bizonyultak az oroszoknak, ezért azt ígérték, hogy elengedik, ám végül nem így történt.

Ezután körülbelül egy órát utaztak egy tank tetején a fogvatartásuk új helyszínére. „Már megint foglyokat hoztál?” – kérdezte megérkeztükkor az egyik fogvatartó. „És akkor?” – válaszolta a másik, mire az első azt mondta: „Elegem van abból, hogy a földbe temetem őket.”

Saját bevallása szerint Titenko nagyjából négy órán keresztül feküdt a sárban, majd belelökték egy gödörbe. „Nem akarsz semmit hozzáfűzni?” – kérdezte a csecsen akcentusú katona, mire a 45 éves férfi, csak annyit kért, hogy imádkozhasson, mikor hallotta, hogy a fogvatartói már készítik a gépfegyvereiket.

„Biztos voltam benne, hogy megölnek és eltemetnek. A feleségem és a gyerekeim pedig soha nem fogják tudni, hol haltam meg. Abban a pillanatban azt kértem Istentől: csak hadd jussak túl ezen” – mesélte Titenko.

Elmondása szerint végül három órán át tartották a gödörben, mely idő alatt Titenko meg volt győződve róla, hogy az lesz a sírja, végül azonban megetették egy kis tál kásával és egy teherautóval átvitték a foglyokat egy kis kunyhóba. Egyikőjüknek sikerült megszöknie, miután a katonák távoztak.

Nem sokkal később újabb oroszok jelentek meg, és egy éjszakán keresztül vallatták Titenkót. Elvették az okmányait, majd ismét zsákot húztak a fejére az utazáshoz, és új helyszínre vitték, ahol több ember raboskodott már.

„Volt, aki kiabált, volt, aki sírt” – emlékezett vissza. Titenko azt mondta, mind meg voltak kötözve, és őt valamint a többi rabot is megverték. „Aztán egy géppuskával a fejem fölé lőttek, majd belelőttek a lábamba. Egész idő alatt Istenhez imádkoztam, hogy mentse meg az életemet” – idézte fel.

Állítása szerint a foglyokat fehérneműre vetkőztették és „ukrán tetoválásokat” kerestek a testükön, hogy „a bőrrel együtt kivágják” őket, mindeközben pedig náciknak nevezték a rabokat.

Titenko azt mesélte, hogy az utolsó nap reggelén végül teherautóba tették a foglyokat, és Ozera falu közelében szabadon engedték őket. A település mindössze 20 kilométerre volt a férfi otthonától, azonban nem voltak okmányai, az úton pedig több orosz ellenőrzőpont is volt. Végül szerencsére mindegyiken átengedték, amikor elmondta, hogy a fogságban vették el a dokumentumokat.

A negyedik ellenőrzőponton egy hadifelszerelés-oszlop haladt át, ahol állítása szerint le kellett térdelnie és lehajtania a fejét. „Egy orosz katona azt mondta nekem, hogy le kell térdelnem és le kell hajtanom a fejem, hogy ne lássam az orosz katonai felszerelést. Ha pedig nem engedelmeskedem, lelőnek” – mondta.

Titenko azt mondta: útközben összesen 25-ször térdelt le és hajtotta le a fejét, amikor pedig végre hazaért, családjával úgy döntöttek, hogy ideje elmenekülniük.

Nagyvilág

„Volt, aki kiabált, volt, aki sírt” - többnapos kegyetlen kínzással vádolja az oroszokat egy ukrán férfi

kapcsolódó cikkeink