Nagyvilág

Másodjára is kudarcba fulladt a mariupoli lakosság evakuálása - élő tudósítás

Tévétornyot ért találat Harkivban
március. 6. vasárnap 18:54

A kelet-ukrajnai Harkivban találatot kapott egy tévétorony, és ennek következtében a régióban leállt a tévészolgáltatás - írja a Telex az ukrán Pravdara hivatkozva. Sérültekről, áldozatokról egyelőre nem érkezett hír.

Oroszországban és Belaruszban is felfüggeszti működését az American Express
március. 6. vasárnap 18:52
Már több mint 3500 háborúellenes tüntetőt állítottak elő Oroszországban
március. 6. vasárnap 18:33

Több mint 3500 embert állítottak elő vasárnap az Ukrajna ellen indított orosz invázió elleni "törvénysértő" tüntetésen - közölte vasárnap az orosz védelmi tárca.

A tárca szerint Moszkvában 1700, Szentpéterváron 750, a többi városban pedig 1061 volt az előállítottak száma. A belügyminisztérium azt állította, hogy a megmozdulásokon mintegy 5200-an vettek részt.

Az OVD-Info elnevezésű, tüntetők védelmével foglalkozó civil szervezet szerint 49 városban csaknem 2700 tüntetőt állítottak elő. A csoport vasárnap este azt közölte, hogy a Vlagyimir Putyin orosz elnök által Ukrajna ellen elindított háború kezdete óta csaknem 13 ezer embert állítottak elő. (MTI)

Oroszország: Aki átengedi az ukránoknak a reptereit, belép a konfliktusba az,
március. 6. vasárnap 18:00

Oroszország figyelmeztetett, hogy amennyiben valamelyik ország felajánlja Ukrajnának valamelyik repülőterét, akkor azt úgy fogják értékelni, hogy az adott ország belépett a konfliktusba.

 

 

További hadászati eszközök szállításáról tárgyalt a brit és az ukrán elnök
március. 6. vasárnap 17:45

Boris Johnson brit miniszterelnök Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel beszélt arról, hogy további védelmi felszereléseket kell biztosítani az ukrán erőknek - számolt be a CNN nyomán a Portfolio.

"A vezetők megvitatták az ukrán fegyveres erők sürgős szükségleteit, és a miniszterelnök vállalta, hogy együttműködik a partnerekkel további védelmi felszerelések biztosítása érdekében" - közölte a Downing Street szóvivője.

Putyin azt mondta Macronnak, nem áll szándékban atomerőműveket támadni
március. 6. vasárnap 17:32

Vlagyimir Putyin orosz elnök arról biztosította francia kollégáját, Emmanuel Macront, hogy nem áll szándékban megtámadni atomerőműveket Ukrajnában – közölte vasárnap a francia elnöki hivatal a két ország vezetőjének újabb telefonos egyeztetését követően.

Az orosz elnök azt is kijelentette, hogy kész tiszteletben tartani a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek (NAÜ) az atomerőművek védelmét érintő rendelkezéseit. (MTI)

Amerikai háborús veteránok készülnek Ukrajnába harcolni
március. 6. vasárnap 17:24

A veteránok elmondták, hogy a múlt tapasztatai nyomán vállalják az önkéntességet. Vannak közöttük, akik a kudarcba fulladt iraki és afganisztáni misszió után akarnak szépíteni, mások a demokráciát akarják megvédeni a totális lerohanóval szemben. (The New York Times/MTI)

Felmondott a Bolsoj zenei igazgatója
március. 6. vasárnap 17:15

Felmondott a világhírű – gyakran csak Bolsojként emlegetett – Moszkvai Nagyszínház zenei igazgatója, Tugan Szokijev. (AFP)

 

 

Kövér László csütörtökre hívta össze az Országgyűlés rendkívüli ülését
március. 6. vasárnap 16:36

Kövér László az ellenzék kezdeményezésére csütörtök este nyolc órára hívta össze az Országgyűlés ülését. Az ellenzéki pártok azért kezdeményezték a rendkívüli ülést, hogy az ukrán háborúval kapcsolatban tárgyaljanak és egy határozati javaslatot fogadtassanak el.

További részletekről itt olvashat. (Telex)

Trump szerint elnökként ő csapást mért volna Moszkvára Ukrajna megtámadása miatt
március. 6. vasárnap 16:18

John Daly golfozó kihangosítva telefonált a volt elnökkel a Newport Beach Country Clubban, amikor Trump azt mondta: „Tudják, ő a barátom volt. Remekül kijöttem vele. Azt mondtam neki: Vladimir, ha megteszed, lecsapunk Moszkvára. És ő valahogy elhitte nekem […] Ez minden, amire szükséged van”.

Trump szerint azért nem szállta meg Ukrajnát Putyin, amíg ő volt az elnök, mivel „tudta, hogy nem teheti”. „Az én időmben nem tette meg” – hangzott el.