Itthon

Tüntettek a Belügyminisztériumnál, majd virrasztás kezdődött az újabb tanárkirúgások miatt

Felváltva fognak virrasztani
november. 30. szerda 19:34

Az esemény végén a tüntetők elénekelték a Himnuszt, majd a diákok bejelentették, hogy már szerda estétől határozatlan idejű virrasztásba kezdenek a Belügyminisztérium épülete előtt.

Országos ülősztrájkot hirdettek
november. 30. szerda 19:33

Az Egységes Diákfront egyik aktivistája a tüntetésen bejelentette: december 8-án országos ülősztrájkot tartanak. Másnap, december 9-én pedig az MTVA épülete elé vonulnak, hogy bemondassák szerintük milyen a közoktatás helyzete Magyarországon.

Több száz pedagógus kezd határozatlan idejű polgári engedetlenségbe
november. 30. szerda 18:48

A Karinthy Frigyes Gimnázium egy másik pedagógusa, Berta Bea is felszólalt a kirúgott kollégái mellett, és elmondta: a Karinthy gimnázium tanárainak egy része határozatlan idejű engedetlenségbe kezd. Majd a Tanárok a tanárokért mozgalom nevében bejelentette: a mozgalomhoz több száz tanár csatlakozik.

Az egyik kirúgott tanár is felszólalt
november. 30. szerda 18:40

Felszólalt a Karinthy Gimnázium egyik kirúgott tanára, Rábai János is, aki azt mondta, nem fogják őket "elhallgattatni". Majd hozzátette: látta, hogy a hatalom fájdalmat okozott a diákjainak, ezt pedig nem fogja hagyni.

Diákok is felszólaltak
november. 30. szerda 18:15

Az érintett iskolákból diákok is szót kaptak. A Karinthy Gimnázium egyik diákja azt mondta, sírva fakadt, mikor értesült az elbocsátásokról. 

Őket rúgták ki
november. 30. szerda 18:08

Törley Katalin felolvasta a ma kirúgott pedagógusok listáját is:

Elbocsátották az Eötvös József Gimnázium matematika-biológia szakos fiatal tanárát,

A Karinthyból:

  • egy végzős osztály osztályfőnökét, magyar-médiaszakos tanárt
  • egy 11.-es osztály osztályfőnökét, magyar szakos tanárt,
  • egy biológia-németszakos tanárt, aki németül oktatta a biológiát
  • egy spanyol-németszakos tanárt
  • egy angol-földrajzszakos tanárt
  • egy francia-történelemszakos tanárt

A Vörösmarty Gimnáziumból:

egy angol szakos tanárt

„Egyre radikálisabb eszközökre van szükség”
november. 30. szerda 18:05

A színpadon Törley Katalin, a Kölcsey Gimnázium októberben elbocsátott tanára úgy vélekedett: ha nem veszik vissza a ma elbocsátott 8 tanárt, egyre radikálisabb eszközökhöz kell folyamodni, ezért felszólította a diákokat, hogy blokkolják az oktatást, a tanárokat pedig arra kérte álljanak le a tanítással.

„Mondjon le!”
november. 30. szerda 17:59

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár, Pintér Sándor belügyminiszter és Orbán Viktor miniszterelnök lemondását követeli a tömeg. „Mondjon le!” - skandálják.

Már több százan lehetnek
november. 30. szerda 17:46

„A csend nem rend!”, „Szabad ország, szabad oktatás!”, „A sztrájk alapjog!”, „Ne rúgjátok ki a tanárainkat!”, „Nincs tanár, nincs jövő!”, „Becsüljétek meg a tanárainkat!”, „Elegünk van!” – skandálja az egyre gyűlő tömeg. A Telex becslése szerint a tüntetők már több százan lehetnek és a Belügyminisztérium épülete előtt egy kisebb színpadot is felállítottak.

Gyülekeznek
november. 30. szerda 17:42

A helyszíni, élő közvetítések tanúsága szerint fél 7-re már gyülekeztek is a tüntetők. A HVG.hu beszámolója szerint az Erzsébet tér mellett a József Attila utcát már lezárták a rendőrök, és a környező utcákban is sok rendőrségi furgon áll. 

Hirdetés