A fenti javaslat a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztályának a nyugdíjrendszer és a gyermekvállalás kapcsolatáról szóló szakmai kerekasztal-beszélgetésén hangzott el, ahol az előadók arra is rávilágítottak, hogy miért szorul sürgős változásra a jelenlegi megoldás.

A modern nyugdíjrendszerek talán legnagyobb problémája, hogy mindegyik generáció az őt követőre van bízva, annak ellenére, hogy elméletben a nemzedékek a saját időskori juttatásuknak járulékait fizetik. Valójában azonban minden korosztály a következőktől függ, az általuk aktuálisan befizetett járulékokból fizetik az aktuális nyugdíjakat. Ennek megfelelően az lenne az ideális, ha a népesség növekedne, de minimum stagnálna.

A ’70-es évektől kezdve azonban megfigyelhető a nyugati társadalmakban a gyermekvállalási kedv csökkenése. Szintén aggodalomra adhat okot az a tény, hogy a nyugdíj intézménye mögött nem áll semmiféle tartalék, csupán az állam nyújt garanciát.

Farkas András nyugdíjszakértő, a NyugdíjGuru News online portál alapító-főszerkesztője szerint a jelenlegi rendszer maximum 15 évig maradhat még működőképes, ezért legkésőbb 2035-ig megoldást kell találnunk a problémára. Magyarország korfája elöregedő, ami azt jelenti, hogy az időskorúak aránya egyre nagyobb. Jelenleg minden ötödik ember 65 évnél idősebb társadalmunkban, de a tendenciák alapján 10 év múlva már minden negyedik állampolgár fog ebbe a kategóriába tartozni.

Ezzel a folyamattal párhuzamosan a szülőképes korú nők aránya csökken, és a családonkénti átlagos gyermekszám bár kis mértékben növekszik, de csupán 1,42 és 1,55 között mozog, ami messze elmarad a 2,1-es értéktől, ami a népesség szinten tartását jelentené. A növekvő életszínvonal következtében az európaiak átlagosan 20 évvel élik túl a nyugdíjkorhatárt, és egyre hosszabb az az időszak, amelynek során ellátásra szorulnak. Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, jelentős szakadék fog kialakulni a nyugdíjaskorú és a keresőképes lakosság aránya között, és mivel a rendszerben nincs tartalék, végleg fenntarthatatlanná fog válni. A jelenleg is alacsony nyugdíjak összege szinte elenyésző mértékűvé válhat.

A Magyar Közgazdasági Társaság a konferenciáján előállt egy sokak szerint megkérdőjelezhető javaslattal, ami megkülönböztetné a gyermeket vállalókat a gyermektelenektől.

Nem kétséges, hogy szükség lenne a népesség tartós növekedésére, ám a gyermekvállalás a nyugati társadalmakban már sokak szerint anyagilag „nem kifizetődő”, hiszen míg annak költségei a szülőket terhelik, az anyagi haszna az államot illeti. Erre a helyzetre jelenthet megoldást az, ha a gyermekvállalást az állam a nyugdíjon keresztül jutalmazná, mivel a következő nemzedék lesz az, amely működteti majd a rendszert. Azaz magasabb nyugdíjösszeggel honorálná az állam azokat a szülőket, akik hozzájárultak az öregségi ellátás biztosításának zavartalanságához.

A gyakorlatban egy pontrendszer határozná meg mind a nyugdíjkorhatárt, mind pedig az öregségi nyugdíj mértékét. A szülők minden gyermek után pontot kapnának. Mivel azonban nem kizárólag a szülő fektet pénzt és energiát egy gyermek felnevelésébe – gondoljunk például a közoktatásra, ami az adófizetők pénzéből működik –, a társadalom egésze is kapna pontot a gyermekek után. A felmerült javaslat szerint az arány átlagosan 2:1-hez lenne, vagyis egy pontot kap a szülő, felet pedig az adófizetők a szülőket is beleértve, hiszen ők is részesei a társadalomnak. Az adott évben beérkező járulékokat a pontok arányában osztanák el a nyugdíjaskorúak között. Ez vagy azt eredményezné, hogy a gyermektelenek kisebb nyugdíjban részesülnének, vagy pedig azt, hogy később mehetnek nyugdíjba, mint gyermeket vállaló kortársaik.

A mostani javaslathoz hasonló elgondolások már korábban is napvilágot láttak. Farkas András szerint ez a rendszer csupán a gyerekesek érdekeit venné figyelembe, akik általában már nem is szorulnak rá ekkora mértékű támogatásra. A nyugdíjszakértő a magyar nyugdíjrendszer német mintára történő megreformálását szorgalmazta, annak érdekében, hogy az anyák ne kerüljenek hátrányosabb helyzetbe amiatt, hogy a szülés és gyermeknevelés következtében hosszú évekre maradnak ki a munkavállalásból. Németországban ezt úgy oldották meg, hogy a gyermeket nevelő szülőket az átlagkeresetüknek megfelelő nyugdíjponttal honorálják, de a szomszédos Ausztria is jóváír négy év szolgálati időt gyermeknevelésért, függetlenül attól, hogy melyik szülő marad otthon, és melyik dolgozik. Erre a problémára kívánt választ adni a hazai Nők40 program, azaz a nők kedvezményes öregségi nyugdíja, melynek keretében 40 év munkaviszony után lehetőségük van nőknek nyugdíjba vonulni, ebbe az időtartamba pedig beleszámít a gyermekgondozási díj időtartama is.

A teljes cikk a Hetek aktuális számában olvasható.

atv.hu

Itthon

Van-e megoldás a nyugdíjrendszer válságára?