videó

Déli Híradó - 2024.02.21.

A mai nap hírei 12:00-kor.

kapcsolódó videók

 

A drágulással karöltve valami más is megjelent a boltokban

Egyre többen járnak megélhetésből lopni a boltokba Magyarországon. Az élelmiszer-infláció miatt szinte minden áruházláncnál drasztikusan megnőtt a bolti lopások száma. Akad olyan boltos aki a szegényeknek ingyen ad egy egy szendvicset.  

 

Itt a friss választási matek: most ilyenek a pártok EP-esélyei

Többen gondolják előnyösnek Magyarország uniós tagságát, mint öt évvel ezelőtt- ez derült ki a Závecz Intézet közvéleménykutatásából. Egy másik, az Euraktiv által készített felmérés pedig azt állapította meg, hogy a Fidesz kevesebb képviselői helyre számíthat az Európai Parlamentben, mint 2019-ben.

 

Orbán Viktor: sosem fogunk magyar fiatalokat küldeni mások háborújába

A DK szerint gyávaság a Fidesztől, ha nem vesz részt a pénteki rendkívüli parlamenti ülésen, amit az ellenzéki pártok a külügyminisztérium informatikai rendszerének feltörése és a köztársasági elnökkel szembeni vádak miatt kezdeményeztek. A Fidesz nélkül az ülés határozatképtelen lesz. Közben egyre sűrűbbek a kampány eseményei.