Bár bizonyítékokkal senki sem tudja alátámasztani, hogy ki a felelős az Északi Áramlat gázvezetékek megrongálásáért, azonban a forgalomban lévő elméletek sok vetületben hasonló következtetésekre jutnak. Ha elemezzük, hogy ki a legnagyobb nyertese, illetve vesztese annak, hogy ezeket a vezetékeket nem sikerült üzembe helyezni, akkor is egy irányba mutatnak a szálak. Bizonyítékok híján viszont maradnak a politikusi nyilatkozatok, azoknak a hiteléről pedig már mindannyiunknak van tapasztalatunk.
A németek, az Északi Áramlat 2 csővezeték és az Egyesült Államok története nem most kezdődött, az amerikaiak külpolitikájának régóta az egyik fő eleme, hogy az oroszokat és a németeket a lehető legtávolabb tartsa egymástól. Ugyanis, ha a német mérnöki precizitás és az orosz erőforrások egymásra találnának, abból komoly fejlődés indulna be Európában, ami megakadályozná az Egyesült Államokat abban, hogy a saját érdekei szerint mozgassa a szálakat az unióban.
Az Északi Áramlat 2 csővezeték Gerhard Schröder utolsó próbálkozása volt 2005-ben arra, hogy megtartsa a kancellári széket Angela Merkellel szemben. Itt indult el a munka, amelyben az oroszok és a németek között egy olyan szállítási útvonal kidolgozása kezdődött meg, amely közvetlenül továbbíthatta volna az orosz gázt a német elosztóközpontokba. Az amerikaiak már ekkor hangosan tiltakoztak, mondván, hogy ezzel a lépéssel az európai energiapiac még inkább ki lesz szolgáltatva az orosz erőforrásoknak. Ám a németek már akkor is jelentős mennyiségű gázt importáltak Oroszországból, amely viszont erősen ki volt szolgáltatva az oroszok és az ukránok közötti konfliktusnak, mivel a meglévő csővezetékek egy része Ukrajnán és más országokon keresztül érkezett az EU-ba. Ráadásul az Északi Áramlat 1 mellett egy újabb csővezeték sokkal nagyobb mennyiségű gáz importjára tette volna képessé Németországot.
Ám a második csővezeték 2021 végéig rendületlenül épült tovább, ám amikor üzembe kellett volna helyezni, egy technikai kifogásra hivatkozva az új német kormány végül nem volt hajlandó elindítani a gázszállítást.
Joe Biden amerikai elnök pedig azt nyilatkozta alig pár hétre az orosz támadástól, hogy „ha az oroszok behatolnak, tankok vagy csapatok lépik át Ukrajna határát, akkor nem lesz több Északi Áramlat 2. Véget fogunk vetni neki.” Az oroszok azonban bíztak abban, hogy az üzlet összejön, így üzembe nem helyezett gázvezetéket teljesen feltöltötték földgázzal, ami aztán 2022 szeptemberében a felrobbantott csővezetékből a légtérbe távozott.
A jelenlegi helyzetben viszont, amelybe a szankciós politika, illetve a működésképtelen gázvezetékek sodorták az európai kontinenst, az Egyesült Államok LNG-iparága 2022-re az addigi piacvezető Katart és Ausztráliát is megelőzve, világelsővé vált a cseppfolyós gáz exportjában. Vajon mi okozhatta ezt a hatalmas ugrást? Hát az a tény, amiről a Reuters 2022. év végén beszámolt, hogy Európába hirtelen 137 százalékkal több cseppfolyós gázt kellett szállítaniuk, ami a következő években folyamatosan növekedni fog.
Ebből tehát egyértelműen levezethető, hogy a csővezetékek kiiktatása kézzelfogható gazdasági előnyt jelentett az Egyesült Államok számára, sőt még a hosszú távú külpolitikai célkitűzéseikbe is beleillik, ugyanis a németek 2022 februárja óta nem hajlandók semmilyen energiahordozót vásárolni Oroszországtól.
Ezt azonban tényekkel igen nehéz bizonyítani. A robbanások után a német kormány azonnali vizsgálatot rendelt el, amelyet egy nemzetközi csoport, svéd, német és dán nyomozókkal el is indított, ám a jelen pillanatig meglehetősen kevés bizonyítékkal szolgáltak a témában. Oroszország is kérelmezte a maga részéről a vizsgálatokat az ENSZ Biztonsági Tanácsában, 2023 februárjában, mivel az amerikaiak egyik ikonikus oknyomozó újságírója, Seymour Hersh olyan állításokat közölt először a saját blogján, majd további interjúkban is, ami egyértelműen arra utalt, hogy a robbantásos merényletet az Egyesült Államok követte el, norvég segítséggel.
Az oroszok kérelmét elutasították, ám nem sokkal később a New York Times úgynevezett bizonyítékokat tárt a nagyközönség elé arról, hogy „Ukrajna-barát” csoportok követték el a merényletet, egy Lengyelországban bejegyzett, ám ukránok tulajdonában levő cégtől bérelt jachtról, ahol a jelek szerint egy orvosnő is jelen volt.
Hersh az első közzétett cikkében arra utalt, hogy a robbanóanyagokat a BALTOPS 22 NATO-hadgyakorlaton helyezték el a csővezetékeken, ám azok felrobbantásáról csak három hónappal később született meg a döntés, mivel a Biden-kormányzat biztosra akart menni, hogy ne lehessen őket közvetlenül összefüggésbe hozni az eseményekkel. Hersh belső informátora szerint ekkor a Biden-kormányzat már kilenc hónapja próbált arra megoldást találni, hogy hogyan lehetne egy ilyen merényletet kivitelezni úgy, hogy senki se gyanakodjon Amerikára. A forrás szerint az nem volt kérdés, hogy kell-e egy ilyen szabotázsakciót végrehajtani.
Ebben az esetben az is új megvilágításba kerül, hogy a NATO vajon milyen célokat szolgál – ha ugyanis az Egyesült Államok ilyen szabotázsakciókat hajthat végre saját szövetségesei kritikus infrastruktúrája ellen, ami lényegében háborús ok lehet, akkor nagy kérdés, hogy egy ilyen helyzetben ki kit támadott meg, és erre a szövetség többi része hogyan kell, hogy reagáljon. Így ha a New York Timesban megjelent „oknyomozó” cikk a legjobb, amivel az Egyesült Államok szolgálni tud a kérdésben, akkor a jövőben érdemes lesz tovább figyelni, hogy milyen egyéb tények kerülnek még nyilvánosságra.