Öngyilkosság, bizalmatlanság, munkanélküliség, egészségügyi problémák

Egy, a Harvard Review of Psychiatry tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint egy gyermekkorában zaklatás áldozatává vált nő fiatal felnőtt korában 27-szer nagyobb valószínűséggel szenved pánikbetegségben, míg a férfiak körében a hasonló traumák 18-szorosára növelik az öngyilkos gondolatok és a konkrét cselekedetek számát.

De a zaklatás az ember későbbi szociális életére is hatással van: sok áldozat például nehezebben talál barátokat, és kisebb valószínűséggel él hosszú távú párkapcsolatban. Ennek egyik lehetséges oka, hogy ezek az emberek nehezebben bíznak meg a körülöttük lévő emberekben.

A tanulmányi és pénzügyi következményekről pedig még nem is beszéltünk. A zaklatás ugyanis rossz hatással van az áldozatok jegyeire, ami viszont rontja az álláskilátásaikat is, így később nagyobb valószínűséggel lesznek munkanélküliek és élnek majd bizonytalan pénzügyi körülmények között.

A zaklatás okozta stressz ráadásul erősen megviseli a szervezetet, melynek hatása évtizedek múlva is kimutatható, és közvetett módon olyan betegségekhez vezethet, mint a cukorbetegsége, vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések.

A londoni King’s College fejlődéslélektan professzora, Louise Arseneault szerint az emberek korábban úgy gondolták, hogy a zaklatás normális, és bizonyos esetekben akár az áldozat előnyére is válhat, mert segít a személyiségfejlődésben, ez azonban a fentebb említetthez hasonló kutatási eredményeknek is köszönhetően mostanra kezd megváltozni. Már nem a felnőtté válás egyik elkerülhetetlen elemét, hanem a gyermekek emberi jogainak megsértését látják benne.

Mit lehet tenni?

Szerencsére már léteznek bizonyítottan hatékony zaklatási elleni stratégiák. A néhai Dan Olweus svéd-norvég pszichológus által kifejlesztett „Olweus Zaklatásmegelőzési Program” (Olweus Bullying Prevention Program) az egyik legszélesebb körben tesztelt ilyen program, mely azon az elgondoláson alapul, hogy a zaklatás egyedi estei a zaklatást toleráló kultúra termékei. Olweus programja ezért az egész iskolai ökoszisztémát próbálja meg megváltoztatni, így véve elejét a problémának.

A program a probléma felismerésével veszi kezdetét, ezért az iskoláknak mindenekelőtt egy felmérést kell készíteniük, melyben a tanulók tapasztalataira kérdeznek rá. „Fontos tudni, hogy mi történik az épületben, ez ugyanis iránytűként szolgálhat a további zaklatások megelőzéséhez” – magyarázta a BBC-nek nyilatkozva Susan Limber, a dél-karolinai Clemson Egyetem fejlődéslélektan professzora.

Az iskoláknak ezután ki kell építeniük egy egyértelmű elvárásrendszert az elfogadható magatartásról és a szabályok megszegésének következményeiről, a felnőtteknek pedig példamutatóan kell követniük ezt a rendszert, megmutatva ezzel a diákoknak, hogy a jó viselkedést erősíteni kell, míg a rosszal szemben zéró toleranciát kell mutatni.

A felnőtteknek ezen túl meg kell tanulniuk, hogy az iskolájukon belül mely helyeken a legvalószínűbb a zaklatás, ezeket a területeket pedig rendszeresen ellenőrizniük kell.

Limber szerint annak érdekében, hogy a program működjön, minden iskolai dolgozónak – a büfésnek, a buszsofőrnek, és a gondnoknak is – részesülnie kell egy alapképzésében a zaklatás témájában, de fontos, hogy a gyerekek osztályszinten is megvitathassák a témát, és azt, hogy miként segíthetnek a rossz viselkedés áldozataivá vált tanulóknak. Mindennek célja, hogy a zaklatásellenes üzenet beépüljön az intézmény kultúrájába.

Limber különféle körülmények között tesztelte az Olweus programját (beleértve a stratégia széleskörű bevezetését több mint 200 pennsylvaniai iskolában), melynek hatásárára – elemzéseik szerint – két év alatt 2000-rel csökkent a zaklatásos esetek száma. A kutatók ezen felül változást tapasztaltak az intézmények zaklatáshoz való általános hozzáállásában is, beleértve az áldozatok iránti empátia növekedését is.

Limber eredményei ráadásul nem példa nélküliek, más kutatások is kimutatták már a hasonló programok eredményességét. A madridi San Carlos egyetem kórházának kutatója, David Fraguas pedig azt mondja, mindössze néhány hét alatt tapasztalható volt a fejlődést. A meggyőző bizonyítékok ellenére azonban ezek a stratégiák a legtöbb helyen még nem épültek be az oktatásba.

A szülők szerepe

Limber ugyanakkor hangsúlyozza: a zaklatás elleni harc nem ér véget az iskolában, a szülőknek és a gondviselőknek is figyelniük kell a jeleket. „Proaktívan kell beszélni a témáról. Ne várja meg, míg szóba jön! Fűzze bele a beszélgetésbe!” – tanácsolja.

De óvva int attól is, hogy elbagatellizáljuk a gyerekek problémáit. Vegyük őket komolyan – mondja. A professzor azt javasolja, érzelmeinket kordában tartva, figyelmesen hallgassuk végig a gyereket, és kerüljük a túlzó javaslatokat arra vonatkozóan, hogy a gyerek hogyan kezelje a problémát, ez ugyanis azt az érzést keltheti, hogy az áldozat okolható a helyzetért.

Limber szerint, ha szükséges, a szülő vagy a gondviselő keresse fel az iskolát, melynek kötelessége kell, hogy legyen tervet készíteni annak érdekében, hogy a gyermek biztonságban érezze magát. „A legfontosabb, hogy a gyerekekre és az ő tapasztalataikra összpontosítsunk” – hangsúlyozta.

Nagyvilág

Életeket tesz tönkre az iskolai zaklatás, mégsem teszünk ellene, hiába tudjuk, hogyan kellene

kapcsolódó cikkeink