Nagyvilág

Véget ért a második ukrán-orosz egyeztetés, Putyin Macronnal beszélt - élő tudósítás

Oroszország nem vesz részt megfigyelőként vegyen részt egy norvégiai NATO-hadgyakorlaton
március. 3. csütörtök 20:55

Oroszország elutasította, hogy megfigyelőként részt vegyen a március végén Norvégiában tartandó Hideg válasz (Cold Response) fedőnevű nagyszabású NATO-hadgyakorlaton - közölte csütörtökön a norvég hadsereg.

A Hideg válasz hadgyakorlat márciustól végétől április elejéig fog tartani NATO és más szövetséges, illetve partner országok több ezer katonájának részvételével. Tavaly év végéig 28 ország jelentkezett, hogy részt venne összesen mintegy 35 ezer katonával a szárazföldi, tengeri és légi erők bevonásával zajló manőveren.

Jelentős brit érdekeltségekkel bíró orosz oligarchák ellen hozott szankciókat a brit kormány
március. 3. csütörtök 20:51

Jelentős brit érdekeltségekkel bíró orosz oligarchák ellen hozott szankciókat csütörtökön a brit kormány.

A londoni külügyminisztérium csütörtök esti tájékoztatása szerint a büntetőintézkedések Aliser Uszmanov üzbég születésű nagyvállalkozót és Igor Suvalov ingatlanpiaci befektetőt, egykori orosz első miniszterelnök-helyettest érintik

A fegyveres konfliktus azonnali beszüntetését kéri az orosz Lukoil
március. 3. csütörtök 20:37

A Lukoil, Oroszország második legnagyobb olajcége azt kéri, hogy legyen vége a fegyveres konfliktusnak Ukrajnában.A cég honlapján megjelent nyilatkozat szerint a cég aggódik az Ukrajnában történő tragikus események miatt, és támogatja a béketárgyalásokat- írja a Reuters. 

Megrázó képsorok a háború első hetéről
március. 3. csütörtök 20:21

Nyolc napja tart a háború Ukrajna és Oroszország között, a fegyveres konfliktusról megrázó képsorokat közölt az AFP hírügynökség Twitter oldalán. 

 

 

 

Büntetlenséggel számolhatnak azok a csehek, akik Ukrajna oldalán bekapcsolódnak a harcokba
március. 3. csütörtök 20:14

Büntetlenséggel számolhatnak azok a cseh állampolgárok, akik Ukrajnába mennének, hogy harcoljanak az országba behatoló oroszok ellen. Ebben állapodott meg Milos Zeman cseh államfő és Petr Fiala kormányfő, akik a témát csütörtökön este a cseh elnökök vidéki rezidenciájában, a Prágától nyugatra fekvő Lány kastélyban vitatták meg.

Elég durva a helyzet Mariupolban
március. 3. csütörtök 20:00

"Nem tudjuk evakuálni a nőket, a gyerekeket és az időseket" – mondták az Azovi-tenger partján utolsóként ukrán kézen maradt város lakói, miután az orosz erők ostrom alá vették Mariupolt. (al-Jazeera

Szörnyű emlékeket idéznek a boszniai háború túlélőiben az ukrajnai képsorok
március. 3. csütörtök 19:54

„Amikor a szerb erők lebombázták az otthonomat Szarajevóban, négyéves voltam. Most azon kapom magam, hogy képtelen vagyok aludni, miközben követem az ukrajnai háborút” – szörnyű emlékeket idéz a boszniai háború túlélőiben az, amit ma Ukrajnában látunk. Az al-Jazeera riportja. 

Két orosz oligarchát sújtott szankciókkal a brit kormány
március. 3. csütörtök 19:49

Az Egyesült Királyság szankcionálja Aliser Uszmanov és Igor Suvalov orosz oligarchákat. (AFP)

Sakkmatt, Putyinkám – kitiltották az orosz macskákat a nemzetközi macskaversenyekről
március. 3. csütörtök 19:34

A Nemzetközi Macskaszövetség azt állítja, hogy Ukrajna múlt heti megszállása óta Oroszország elleni legújabb szankciójaként kitiltották az orosz macskákat a versenyeikről – írja a Washington Post nyomán a Mandiner. A magát „a Macskaszövetségek Egyesült Nemzeteinek Szervezetének” tartó szövetség nyilatkozata szerint „megdöbbentek és elborzadtak”, hogy az orosz erők megszállták Ukrajnát és „háborút indítottak”. 

Az Európa Tanács nyitott humanitárius folyosók kialakítására szólította fel Oroszországot
március. 3. csütörtök 19:18

 Tiny Kox, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének (PACE) elnöke arra szólította fel Oroszországot, hogy tartsa tiszteletben a nemzetközi humanitárius jogból eredő kötelezettségeit, és biztosítson nyitott humanitárius folyosót minden rászoruló számára Ukrajnában.

Tony Kox csütörtökön kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta, Oroszországnak biztosítania kell, hogy a humanitárius, és az orvosi segítségnyújtás és ellátás, valamint az élelmiszer-szállítmányok akadálytalanul eljussanak mindenkihez Ukrajnában. (MTI)