Turi György, az Úszó Szövetség szakmai alelnökének korábbi edzői módszereiről vallot Cseh László: szerinte Turi elve az volt, hogy „ha sikerül megtörni a versenyzőt, onnantól kezdve nem lesz önálló gondolata, avagy gondolkodás nélkül csak azt csinálja, amit én mondok neki,” és ennek érdekében testi-lelki fenyítést is alkalmazott.
Puzsér Róbert ennek kapcsán az Indexben arra hívja fel a figyelmet: „Cseh László szisztematikus bántalmazása, betörése és kizsigerelése nem a rákosista ötvenes években, nem a kádárista hetvenes években, s még csak nem is a múlt században történt.”
Úgy véli, „ez a fajta kegyetlenség ugyanis kifejezetten a hadseregekben uralkodó gyakorlat,” de az, hogy „ez Európa közepén, ártatlan gyermekek sérelmére mind a mai napig megtörténhet, amennyire gyalázatos, éppoly mindennapos.”
„A hivatalos szervek magyarázkodása mindig ugyanúgy zajlik: ezek régi ügyek, ma már nem így megy ez, ilyesmi nem fordulhat elő” – írja Puzsér. Ugyanakkor azt gondolja, hogy az, hogy keveset hallunk ilyen ügyekről, nem azt jelenti, hogy nem történnek meg, hanem azt, „hogy a hallgatás törvénye ma is olyan erős, hogy aki eredményt akar, az továbbra is beáll a sorba.”
„A magyar társadalom tényleg elégedett az olimpiai aranyérmek árfolyamával? Tényleg olyan alávaló morális állapotban van, hogy nem sokallja megnyomorított gyermekek ezreinek gyötrelmét azért a néhány mámoros pillanatért, amikor a nemzeti trikolór a Himnusz taktusaira a magasba emelkedik?” – kérdi a publicista.
Mint fogalmaz: Cseh László csak egy a sok ezer megtört gyermek közül, akinek története azért juthatott el a magyar emberekhez, mert „neki kihúzták a szelvényét: bajnok lett, úgyhogy az ő sztorija érdekli a közvéleményt.”
atv.hu