videóink

ATV Híradó

Börtönbüntetést kaphat a cégvezető, aki lecsapolta a Tarnát

Nem fogadta el az ügyészség ajánlatát annak a cégnek a vezetője, amelyik még 2022 nyarán tüntette el a vizet a Tarna folyóból, mert szőlő-oltványokat öntöztek vele. Másfél éves felfüggesztett börtönt javasoltak ellene, a vád szerint természetkárosítás bűntette miatt. Mint kiderült, a cégnek korábban volt víz-kivételi engedélye, de az időközben lejárt.

ATV Híradó

Hatalmas a baj, végrehajtást indított a NAV több magyar kórház ellen

Köztartozások miatt 57 millió forintot inkasszózott a NAV a jászberényi Szent Erzsébet kórháztól. László Imre korábbi kórházigazgató arról beszélt híradónknak, hogy a kórházakat jellemzően alulfinanszírozza az állam, és az emiatt megnőtt várólisták szerepet játszanak abban, hogy számos beteg állapota a várakozás ideje alatt jelentősen romlik.

ATV Híradó

Szentkirályi Alexandra bemutatta a VII. kerület semmibe vezető liftjét

40 ezer aláírást gyűjtött össze Karácsony Gergely. Vitézy Dávid listájának első tíz helyéből hármat ad az LMP, Szentkirályi Alexandra pedig párhuzamot vont egy nem működő 7. kerületi lift és a jelenlegi városvezetés között - így telt a főpolgármester-jelöltek utolsó napja, amikor leadhatták az ajánlóíveket Budapesten.