Színes

2009-07-13 12:35:58

Hufnágel Pisti az óvodás társam volt. Interjú Nepp Józseffel

Interjú Nepp Józseffel, a magyar rajzfilmgyártás egyik nagypapájával

Mézga Géza, Dr. Bubó, Gusztáv, Hófehér, Szaffi, Macskafogó és még sokan mások. Ezen több generációt is megszólító remekművek egyik közös vonása, hogy Nepp József hatékony közreműködésével készültek. Az idén 75 éves rajzfilmrendezővel, forgatókönyvíróval a szakma múltjáról és jövőjéről beszélgettünk.

Kiknek szóltak az Ön meséi?

Mindig felnőtteknek, nem tudok gyerekeknek mesét csinálni. Annak Dargay Attila a nagymestere, ő egy zseni, hihetetlenül ért a gyerekek nyelvén. Tulajdonképpen ő maga a magyar rajzfilm, csupa nagybetűvel. Ami jó a magyar rajzfilmben, az az Attila, és ami csetlés-botlás, az is ő. Vannak nála műveltebb, sőt még szorgalmasabb kollégák is, de ha mondjuk el kellene mennem három napra Bécsbe, akkor vele mennék el. Hihetetlenül kreatív és humoros ember, nagy rajongója vagyok amellett, hogy nagyon jó barátok is vagyunk. Neki kellett volna adni a Kossuth díjat helyettem. Én mindig is olyan filmet akartam csinálni, ami nekem tetszik, ebben hasonlítok Disney-re. Nem állt soha mellettem a forgatókönyv írásánál egy tíz éves gyerek, magamtól pedig nem tudtam kitalálni, hogy mi az, ami még belefér, és mi az, ami nem.

A poénokat ki ontotta?

Főleg Romhányi írta a dialóg ötleteket, meg a poénos szövegeket, én hozzá képest csak próbálkoztam. Érdekes ember volt. Voltunk nála egyszer egy disznótor vacsorán, gondoltam, ha ott lesz Jóska, akkor biztosan nagyon jól fogunk szórakozni. Képzelje, egyetlen szót sem szólt egész este! Egy humoristának nincs idegesítőbb, mint amikor azt várják tőle, hogy mindig lökje a vicceket. Karinthy mondta egyszer, hogy ennyi erővel egy sebész professzornak is mondhatnánk, hogy: te, operálj már rajtam valamit. Dolgozni viszont nagyon tudott. Kicsit tiszteletlenségnek fog hatni, de ő olyan volt, mint egy gép, amibe felülről bedobták a gázsit, és alul kijött a forgatókönyv. Bármit tudott írni ugyan azon az egyforma magas színvonalon.

Melyik alkotása a kedvence?

Egyértelműen a Hofi-Koós féle Megalkuvó macskák című kisfilm. De nem miattam, hanem Szenes Iván, a Hofi és a Koós miatt lett fantasztikus. Azt a mai napig meg tudom úgy nézni, hogy élvezem. Életem legnagyobb sikerélményei között tartom számon, hogy amikor megmutattam nekik, harsányan nevettek rajta. Saját magukon. Nagyon büszke voltam.

Gyerekkorom óta meg szeretném kérdezni Öntől, hogy valós személy-e Hufnágel Pisti?

Egy óvodai társam volt, sajnos már nem él. Egyszerűen csak bennem maradt ez az érdekes hangzású név. Volt viszont egy nagyon közeli barátom, egy osztálytársam, akit Gusztávnak hívnak, ő meg van róla győződve, hogy a Gusztáv figurát róla nevezték el. Pedig nem, nem is én találtam ki, hogy Gusztáv legyen, hanem Dargay Attila. Előtte volt ő Princ, meg Ferenc, meg mindenféle, de egyik név sem aratott osytatlan sikert. Egy közös ismerősünket hívták Gusztávnak, és egyszer csak kipattant Dargay fejéből, hogy akkor legyen Gusztáv. Persze, a figura és a valós személy között nincs semmiféle hasonlóság.

Eredetileg báb- és díszlettervezőnek készült. Bánja, hogy nem jött össze?

Tulajdonképpen mindig rajzfilmes szerettem volna lenni, kivéve néhány évig a főiskolán, amikor megismerkedtem Jiri Trinka cseh bábművész munkájával. Ő volt szerintem minden idők legnagyobb bábfilmrendezője. Szenzációs grafikus, igazi művész volt, rengeteg mesekönyvet is illusztrált. Főiskolásként láttuk a filmjeit, és teljesen rabjai lettünk. Gyönyörű, aprólékosan kidolgozott bábokat csinált. Azokban az időkben a Pannónia Filmstúdióban egy rajzfilmrendező és egy bábfilmrendező dolgozott. Elmentem Foky Ottó bábfilmes kollégámhoz, és mondtam neki, hogy szeretnék itt dolgozni. Erre azt kérdezte tőlem, hogy akkor ő mit csináljon egy évig azzal az egy rendezővel? Pláne, hog egy évben összesen egyetlen tízperces filmre volt keret - teljesen igaza volt. Akkor elkeseredve felmentem a rajzosokhoz, ott megszánt egy akkor még animátor, ma már rendező, és elintézte nekem, hogy helyettesíthettem az akkori hátterest, amíg beteg. Óriási szerencsémre, amikor ő meggyógyult és visszajött, engem nem rúgtak ki. Ezek után legyek elájulva a saját tehetségemtől?

Mit gondol, ha mondjuk 50 évvel ezelőtt már lett volna olyan számítógépes technika, mint manapság, miben lettek volna mások a munkái?

Legyen erős: most is megrajzolják a figurákat kézzel. Persze, mi még a háttereket is külön megrajzoltuk és kihúztuk kézzel. Amikor kitalálták a papírról celluloidra átrajzolást, akkor már lehetett több réteget is használni. A háttér egy rétegen állt, ugyanaz maradt minden kockán, és csak a mozgó réteget cserélték. A színeket sem volt egyszerű megfesteni, ami a legalsó rétegen piros színű volt, azt a legfölső rétegen élénkebb pirosra kellett festeni, hogy ugyan olyan árnyalatú legyen, mint a legalsó. Az is törvény volt, hogy legfeljebb 4 réteget lehetett használni. Ma már ilyen persze nincs, akár 120 réteget is lehet egymásra tenni, hiszen a háttereket is számítógéppel festik ki.

Azért ez jelentősen lerövidíti egy film elkészítésének idejét, nem? Kicsit sem irigykedik a mai kollégákra?

Az egész életem azzal telt, hogy a Walt Disney filmekért rajongtam, és aztán nagy sokára eljutottam oda, hogy ha tudnám, akkor sem csinálnám így a rajzfilmeket. Volt egy kedvenc feladatom, amit ma már szintén számítógépen csinálnak meg. A Mese a bogárról című filmben van egy rész, amikor a bogár körülrepül egy épületet. Ezt nekem fázisonként meg kellett rajzolni, ezért aztán a lehető legegyszerűbb épületet találtam ki, hogy ne kelljen annyit dolgozni. Ezt számítógéppel nagyon könnyű megcsinálni, a Macskafogó II-ben is használják ezt a technikát. Olyan gyönyörű térmozgások vannak benne, hogy elolvadok a gyönyörűségtől, mikor látom. De például a 3D-s animációs filmkészítést kifejezetten utálom. Az első film, aminél észrevettem magamon, hogy ezt nem szeretem, a Toy Story volt. Olyanok a figurák, mintha PVC-ből lennének. Árnyékuk van és fény van az arcukon. Én 30 éven keresztül úgy rajzoltam mesefigurákat, hogy van egy kontúr, ami ki van festve. Ezek a plasztikus, élethű figurák engem irritálnak, ez már nem igazi rajzfilm. Egyedül a Shrek vitte át nálam a lécet, de csak azért, mert nagyon jó poénok vannak benne.

Akkor az Ön tanítványai is a „régi” módszer szerint tanulták a rajzfilmkészítést?

Volt egy módszertani újításom, arra próbáltam megtanítani a növendékeimet, hogy fejből rajzoljanak. Ennek az a lényege, hogy ha az ember elé tesznek egy papírt, és azt mondják neki, hogy most rajzolj le egy delfint, vagy egy Wolksvagen autót, akkor élethűen le tudja rajzolni. Úgy, hogy az az autó minden részletében pontosan úgy nézzen ki, mint egy igazi. Rá akartam őket szoktatni arra, hogy úgy járjanak a világban, hogy amit látnak, azt bontsák szét elemeire, és tanulják meg valamennyi formát. Egy rajzfilmesnek így kell néznie a világot. Én is a mai napig le tudok rajzolni egy űrállomást, vagy egy atomreaktort is. Igaz, nem lehetne megépíteni egyiket sem a rajzom alapján, de ha valaki ránéz, akkor felismeri, hogy ez egy űrállomás. Most már ez a technika felesleges, az interneten mindent meg lehet nézni.

Miért szerette ennyire Disney-t, ha úgy érezte, hogy a rajzfilmgyártás egy életszerűtlen irányba ment el?

Disney sikerének az volt a titka, hogy minden filmjét a maga ízlése szerint alkotta meg. Neki pedig olyan filmek tetszettek, mint az amerikai átlagpolgárnak, ezért nagyjából 20 millió amerikai állampolgár rajongott a filmjeiért. Csak beült a vetítőbe, megnézte a nyersanyagot, és azt mondta, hogy ehelyett a jelenet helyett rajzoljatok másikat, ilyet meg ilyet. Átrajzolták, és az lett a jó. Ha megkérdezték volna tőle, hogy miért, azt mondta volna: mert nekem az tetszik. Amerikai átlagízlése volt. Mindig is reméltem, hogy nekem ilyen van magyarban.

Ön szerint miért nem születnek a régiekhez hasonló színvonalú, új magyar rajzfilmek?

Nincs pénz.

Ennyi az oka?

Ennyi.

Miért annyira népszerűek a harcoló robotok, egymást ölő gyerekek, vagy a Pokémon és a Dragonball? Nem volna igény az értéket közvetítő mesékre?

Az embereknek arra van igényük, amit kapnak. Ez ilyen egyszerű. Mindent megvesznek, a pornótól kezdve a thrillerig. Régen voltak cenzorok, emberek, akik kitalálták, hogy mi kell a népnek, és ezek között voltak nagyon jó döntések is.

Az Ön munkáit is cenzúrázták?

Nem volt rá szükség. Az emberbe be volt építve egy öncenzúra, pontosan tudtuk, hogy mi az a határ, ameddig elmehetünk. Tudtuk, hogy mik a tabu témák. Eszünkbe sem jutott átlépni ezeket a határokat, élni akartunk. Egyszer így is volt egy kalandunk. Foky Ottóval csináltunk egy filmet, aminek az volt a története, hogy egy falánk kisegér beszabadul a kamrába, és mindent felfal, ami az útjába kerül. Végül talál egy Mao Ce-Tung könyvet, és attól szétpukkad. Na, ezt a jelenetet végül ki kellett vágni belőle, mert a Film Főigazgatóság félreértette az egészet. Azt hitték, hogy mi Mao propagandát terjesztünk. Kicserélték a végét dinamitra, amivel a slusszpoént elvették ugyan, de élve maradtunk. Persze, nem volt ez olyan komoly, megúsztuk egy intéssel, nem is rúgtak volna ki, de azért ijesztő jelenet volt. Kijött hozzánk egy elvtárs, akivel addig pertuban voltunk, Gyurikám így, Gyurikám úgy, de abban a helyzetben felvette a hivatalos álarcot. Egyből Nepp elvtárs lettem, és egy pillanat alatt jéggé dermedt a levegő.

Dolgozik valamin mostanában, ami miatt ennyire nehezen elérhető a sajtó számára?

10 éve, amióta nyugdíjas vagyok, nem csináltam semmit, nem is rajzoltam semmit, nem tudok semmit a rajzfilmről. Liszt Ferenc mondta egyszer, hogy ha két napig nem gyakorol, akkor azt észreveszi. Ha két hétig nem gyakorol, akkor már a közönség is észreveszi. Így van a rajzolással is.

És akkor mit csinál ennyi aktív év után?

Sokat tévézek és olvasok. Most egyszerre négy könyvet is. Többek között Jászai Mari életrajzát, ugyanakkor olvasom Márai Sándor 1950-51-es naplóját. Ez a teljes kiadás, ebben még a csúnya dolgok is benne vannak, amit a szerző más kiadásokból kitörölt.

Hogy Dr. Bubót idézzem: „Sikerült úgy csillapítani a lázat, hogy a beteg kihűlt?” Elfogytak az ötletek?

Nem egészen, előbb hűlt ki a beteg. Az ötletek sohasem tódultak maguktól, mindig kellett hozzá egy főnöki utasítás. Ilyenkor leültem, törtem a fejem, és vagy sikerült kitalálni valamit, vagy nem. Amikor még hátteres voltam, és szerettem volna önálló filmet rendezni, akkor állandóan gondolkodtam, felszólítás nélkül is voltak ötleteim, de utána már csak utasításra. Csermák Tibor asszisztense voltam, úgy léptem be a Pannónia Filmstúdióba. Tibor kapott egy megbízást, de sajnos szívbetegsége miatt kórházi kezelésre volt szüksége, ezért a főnököm felajánlotta, hogy csináljam meg én. Akkoriban bármit elvállaltam volna. Így aztán kaptam 270 ezer forintot, amiből megcsináltam a Szenvedély című, életem első, 7 perces játékfilmjét. Így indult az egész. Azóta is mardos a szégyen, hogy ehhez is egy ember betegsége adta az alapötletet.

Komolyan mondja, hogy Mézga, Bubó, Gusztáv , Hófehér, majd a Szaffi, a Macskafogó és a többiek, gyermekkorunk meghatározó kultuszfilmejei Önnek csak egy munkát jelentettek a sok közül?

Munka volt, de az is igaz, hogy csak olyat tudtam jól csinálni, amit élveztem is. Persze, az esetek többségében nem úgy sikerült a mű, hogy elégedett lettem volna vele.

Az sem jelent sikerélményt, hogy gyerekek és felnőttek ezrei a mai napig kívülről fújják a rajzfilmjei szövegeit?

Sajnos tudom, hogy ezek a gyerekek olyan dolgokat is nagy lelkesedéssel néztek és néznek, amiről nekem nagyon súlyos véleményem van. Nem válogatnak.

Ha már itt tartunk, azért a Hófehérben a tyúkbél tortától kidurranó király se volt éppen egy romantikus jelenet…

Azért elég kíméletes voltam, nem (nevet)? Hiszen csak a körvonala látszik.

Nincs semmi, ami a fiókban porosodik megvalósítatlanul?

De van. Például épp most próbál Ternovszky Béla szponzorokat meg producereket szerezni a Vámpírok harca című egész estés filmhez, ami tulajdonképpen a Macskafogó első része előtti eseményekről szól.

A Macskafogó második, egyértelműen gyengébbre sikerült része után nem tartanak az újabb kudarctól?

Amikor megcsináltuk a Macskafogó első részét, szó sem volt róla, hogy valaha lesz folytatása. Nem is helyeseltem az ötletet, mert nem sorozatnak készült, az egy egyedi alkotás volt. De az emberek pénzt akartak keresni, találtak rá szponzort, így aztán Béla rávett, hogy találjak ki egy folytatást. Mindenki tudta, hogy mi lesz a sorsa, hogy az emberek egy része kíváncsiságból megnézi, és aztán úgy jön ki a moziból, hogy az első jobb volt. És ez a valóság. Ez mindig így van. Az elsőbe önti bele az ember az összes újdonságot, a tudásának a legjavát. Annyira nem lett jó a második rész, hogy meg is kértem a producert: ne írjanak bele a főcímbe, ezért nem az szerepel ott, hogy Nepp József forgatókönyvéből, hanem csak annyi, hogy alapján. Tudja a gyártók úgy gondolják, hogy annál jobb egy film, minél több és többféle ötlet van benne. Az én forgatókönyvembe is beleírtak sokan, sokfélét, de nem kellett volna. Erre is igaz az a mondás, hogy néha a kevesebb több.

Névjegy

1934. június 23-án született Csepelen. Tanulmányait 1957-ben az Iparművészeti Főiskola díszítő-festő szakán végezte, és közvetlenül ezután a Pannónia Filmstúdióhoz került. 19571961 között háttérfestő volt, majd a hatvanas évek elején rendezőnek nevezték ki. Kezdetben Csermák Tiborral, majd Dargay Attilával dolgozott. Első önálló munkája az 1961-ben forgatott Szenvedély című, 7 perces mozi-rövidfilm volt. Az Iparművészeti Főiskola tanára is volt. Közel 40 év eltelte után, a 90-es évek végén a Pannónia Filmstúdióból ment nyugdíjba.

Munkái rendezőként: Gusztáv sorozat, Szenvedély, Kívánj akármit!, Peti az állatkertben, Mese a bogárról, Öt perc gyilkosság, Mézga család, Kérem a következőt! (Dr. Bubó), Megalkuvó macskák, Hófehér, Gréti. Munkái forgatókönyvíróként: Lúdas Matyi, Szaffi, Macskafogó, Az erdő kapitánya, Vili, a veréb, Sárkány és papucs, A hetedik testvér, Egérút. Díjai: Balázs Béla-díj (1967), Érdemes művész (1974), Kiváló művész (1981), Kossuth-díj (1999), A 2006-os Magyar Filmszemle, a „Magyar Mozgókép Mestere”-díja.

HETEK

 

További színes híreink