Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2021-10-27 17:42:00

Napi egymillió eurós büntetés kapott Lengyelország az EU-tól

Az Európai Unió Bírósága tájékoztatása alapján a lengyel kormány szembe ment a Bíróság rendelkezésével azzal, hogy nem függesztette fel a legfelsőbb bíróság fegyelmi kamarájának működését, ezért kapták a büntetést.

Július közepén mondta ki az EU Bírósága, hogy a bírói jogsértések kiküszöbölésére létrehozott lengyel fegyelmi kamara nem egyeztethető össze az uniós joggal, továbbá veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét. Ezzel összhangban azt is elrendelték, hogy az ország függessze fel a kamara működését, máskülönben az Európai Bizottság szankciókat fog alkalmazni velük szemben – írja a Privátbankár.

A 2018-ban létrehozott fegyelmi kamara az igazságügyi dolgozók által elkövetett, a szolgálati erkölcsöt, illetve törvényt sértő kihágásokat hivatott kezelni. Az EU azonban úgy véli, hogy a megrovást a bírók által meghozott ítéletek miatt is alkalmazhatják, ami veszélyezteti az igazságszolgáltatás függetlenségét – idézte az MTI a júliusi határozatot.

Az egymillió eurós napi pénzbüntetést addig kell fizetnie a varsói vezetésnek, amíg nem tesz eleget az uniós testület döntésének. Mateusz Morawiecki miniszterelnök a Financial Timesnak erről elmondta, hogy év végén lesz esedékes: addigra elkészül majd a szabályozás, amely a Bíróság döntésének eleget téve feloszlatja a kamarát.

Ugyanakkor a lengyel miniszterelnök az interjúban kijelentette: minden lehetséges eszközzel megvédik majd a jogaikat, ha az Európai Bizottság visszatartja a nekik járó pénzeket.

Brüsszel: Illegitim a lengyel alkotmánybíróság

 

atv.hu

Ismét Géniusz Gundel Takács Gáborral ma 20.30-tól az ATV-n!

Ajánlom

További külföldi híreink