Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-09-25 14:43:00

Teljesen leégett a moldovai Nemzeti Filharmónia épülete

Teljesen léegett a moldovai Nemzeti Filharmónia 20. század elején emelt épülete egy csütörtök délután keletkezett tűzvészben, amelyet csak péntek hajnalra sikerült eloltani.

A tűzben odalett a Szergej Lunkevics nevét viselő chisinaui hangversenyközpont mindkét koncertterme és elégtek értékes hangszerek is - közölte Facebook-oldalán Mihail Agafita, a filharmónia főigazgatója és művészeti vezetője.

A tűz a filharmónia főépületében keletkezett, amelynek mennyezete beomlott, maga alá temetve a koncerttermeket. A tűzoltók hét órán át küzdöttek a lángokkal, amelyek 3500 négyzetméternyi területen égtek.

Szvetlana Bivol intendáns szerint lehetséges, hogy a tűzvész a renoválási munkák során, egy csőhegesztés közben keletkezett. A tűzben leégett egy szomszédos étterem teteje is.

A filharmónia épületét 1912-ben emelték, amikor Moldova még a cári Oroszország része volt. A moldovai filharmonikus zenekar idén ősszel ünnepelte volna alapításának 80. évfordulóját.

Mihail Agafita karmester, főigazgató szerint most már csak "a csodában vagy az adományokban" reménykedhetnek.

Igor Dodon moldovai elnök a lakosság és országa külföldi partnerei segítségét kérte és azt ígérte, hogy 2021 márciusában megkezdik az újjáépítést.

Az Európai Unió chisinaui képviseletének vezetője szolidaritását fejezte ki a moldovai néppel a tűzvész miatt.
Maia Sandu ellenzéki vezető bírálta a kormánypártokat és Dodon elnököt, amiért - szerinte - többet költenek saját irodáikra, mint a kultúrára.

Pályázaton osztja szét raktárkoncertes gázsiját Lovasi András

  atv.hu/MTI

Ajánlom

További külföldi híreink