Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2020-07-29 15:39:00

A Hagia Sophia mecsetté nyilvánításával nyíltan üzent Európának Erdogan

A Hagia Sophia 85 éven keresztül múzeumként működött, Erdogan egy új döntése értelmében július 24-től viszont mecsetként funkcionál a továbbiakban.

Tarik Demirkan, a Türkinfo főszerkesztője elsőként leszögezte, hogy egy államnak szuverén joga a saját határain belül meglévő intézményekkel, épületekkel úgy rendelkezni, ahogy ő jónak tartja. Ehhez viszont hozzátartozik az is, hogy ennek a szuverén jognak a nemzetközi jog keretei között kell működni - mondta az ATV Start Plusz című műsorában.

A kérdés az, hogy az eddig is az iszlám vallás követelményeit teljesítő intézményből miért kell ilyen hirtelen változással olyan intézményt csinálni, ami világszerte és Törökországban is félelmet kelt – vélekedett Demirkan.

A Türkinfo főszerkesztője szerint a Hagia Sophia egy szimbólum, ekként is működött, hiszen 1000 évig templom volt, 600 évig muszlim imahely majd pedig 85 éven keresztül múzeumként funkcionált. Most egy hódítás szimbólumaként ismét dzsámivá változik- Demirkan szerint ez egy olyan lépés a török kormány részéről, amivel azt mondják ki: “a mi földünkön mi azt csinálunk, amihez kedvünk van, senkinek nem tartozunk számadással”.


A főszerkesztő szerint a döntés mögött elsősorban belpolitikai kérdések állnak: a török nép nemzeti, vallási érzékenységét simogatja ezzel a döntéssel Erdogan, plusz szavazatokat remélve. 


Tarik Demirkan elmondta, hogy a turisták továbbra is látogathatják a Hagia Sophiát - az egyik része iszlám imahelyként fog működni, és azon a részen a mozaikokat eltakarják. A másik része viszont múzeumként fog szolgálni továbbra is. Azt is hozzátette, hogy eddig is lehetett imádkozni, most viszont az épület szimbólum jellegét használta ki Erdogan saját politikai céljaira.

Demirkan szerint már a bejelentés is szimbolikus volt: 20 óra 53 perckor, élőben beszélt Erdogan, Isztambul elfoglalásának 600-ik évfordulójára, 2053-ra hajaztak ezzel. Másrészt az első imát múlt pénteken tartották, és a főpap karddal jelent meg rajta- egyes magyarázatok szerint a nép védelmezése érdekében, míg mások harci narratívát látnak bele.

Tarik Demirkan biztosra véle, hogy a döntésnek nyílt üzenete az, hogy Törökország nem Európa, hanem kelet felé fog igazodni.

 

atv.hu 

Ajánlom

További külföldi híreink