Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2019-10-10 15:17:00

Irán: Törökország azonnal hagyjon fel a Szíria elleni támadásokkal

A Bassár el-Aszad szíriai elnökkel szövetséges Irán kormánya csütörtökön felszólította Törökországot, hogy azonnal hagyjon fel támadásaival Szíria északi részén, és vonja ki csapatait az országból.

A Törökország által a szíriai kurd milíciák ellen indított katonai művelet "nagyarányú emberi áldozatokat és komoly anyagi károkat" fog okozni - figyelmeztetett egy közleményben az iráni külügyminisztérium.

Irán megérti Törökország biztonsággal kapcsolatos aggályait, de úgy véli, hogy egy katonai akció "nem fog enyhíteni" ezen a helyzeten - fogalmazott a tárca.

"A térségben jelenleg uralkodó helyzet a külföldi beavatkozás eredménye, különösen az Egyesült Államok részéről" - hangsúlyozta az iráni külügyminisztérium.

A szöveg szerint Teherán készen áll arra, hogy közvetítsen Törökország és Szíria között, de úgy gondolja, hogy "a feszültség feloldása csakis békés intézkedésekkel, valamint Szíria nemzeti szuverenitásának és területi integritásának tiszteletben tartásával lehetséges".

Haszan Róháni iráni elnök szerdán azt mondta, hogy a stabilitás Szíria északi részén csakis a szíriai hadseregtől függ, és a kurdoknak támogatniuk kell az Aszadhoz hű erőket.

Az AP amerikai hírügynökség szerdai jelentése szerint a Washington által támogatott szíriai kurd csoport azzal a kéréssel fordult Oroszországhoz, Aszad másik szövetségeséhez: segítsen tető alá hozni tárgyalásokat a damaszkuszi székhelyű szíriai kormánnyal.

A szíriai kurd vezetés egy szerdai közleményben jelezte: pozitívan reagál Moszkvának azokra a felhívásaira, amelyek arra ösztönzik a kurdokat és a szír kormányt, hogy rendezzék nézeteltéréseiket tárgyalások útján.

Az iráni parlament elnöke, Ali Laridzsáni csütörtökön lemondta hivatalos isztambuli útját a török offenzívára válaszul.

A török katonai beavatkozás elsősorban a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen irányul, amelyet a NATO-szövetséges Egyesült Államok kiképzett és modern fegyverekkel látott el az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elleni harc során.

Ankara az YPG-t biztonsági fenyegetésnek és terrorszervezetnek tartja, mert szerinte a szíriai kurd fegyveresek a Törökországban tevékeny Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szakadárjainak szövetségesei.

A török offenzívát több ország, köztük számos arab állam is elítélte. Az Arab Liga tagállamainak külügyminiszterei szombaton Egyiptom kérésére rendkívüli ülést tartanak, hogy megvitassák - mint fogalmaznak - "az Arab Liga egyik tagállamának szuverenitása elleni elfogadhatatlan támadást".

A katonai műveletet csütörtökön Algéria is elutasította, és teljes támogatásáról biztosított Szíria szuverenitása és területi integritása iránt - jelentette az ENTV, az algériai állami televízió.

"Algéria ismételten kategorikusan elutasít bármely olyan katonai beavatkozást, amely aláássa a szíriai állam szuverenitását" - fogalmazott egy közleményben a külügyminisztérium, utalva a török hadműveletre.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink