Kövessen minket a Facebookon

Nagyvilág

2018-10-16 14:53:00

A világ leggazdagabb embere szerint 1 billióan leszünk a naprendszerben

Jeff Bezos, a világ jelenlegi leggazdagabb embere egy konferencián bejelentette, hogy évente több mint 1 milliárd dollárt fog költeni a Blue Origin támogatására, mely vállalat célja az lesz, hogy csökkentse a világűrbe jutás költségeit.

A világ leggazdagabb embere szerint 1 billióan leszünk a naprendszerben

Jeff Bezos – a Blue Origin alapítója, egyben az Amazon vezérigazgatója – azt jósolja, hogy eljön a nap, mikor 1 billió ember lesz a naprendszerben. Hétfőn be is mutatta, hogy az űrkutatással foglalkozó társasága mit tervez ennek elérése érdekében.

A Blue Origin célja, hogy csökkentse a világűrbe jutás költségeit – mondta Bezos. Állítása szerint évente kicsit több mint 1 milliárd dollárt fog költeni vagyonából ennek a támogatására.

A Blue Originnal az Amazon űrhajómegszállott alapítója rakéták építésére törekszik, és reméli, hogy az emberiség egy napon a földön kívüli jövőbe kerül. A Föld erőforrásai lassan kimerülnek – magyarázza a vállalat alapítója annak, aki megkérdőjelezi az ügy prioritását. Az emberiségnek szüksége van egy B-tervre – tette hozzá,megjegyezve azt is, hogy egyszerre még soha nem volt több, mint 13 ember az űrben.

atv.hu / CNBC / WIRED

Ajánlom

További külföldi híreink