Nagyvilág

2017-10-20 18:08:00

Újabb halálos áldozata van a járványnak Romániában

A héten 35-re emelkedett a kanyarójárvány halálos áldozatainak száma Romániában, ahol újabb 44 megbetegedést regisztráltak a megyei közegészségügyi intézetek - derült ki az országos tisztiorvosi szolgálat (INSP) honlapján pénteken közölt friss összesítésből.

Újabb halálos áldozata van a járványnak Romániában

A 35. áldozat egy 39 éves brassói nő, aki - mindössze két hete - ápolóként dolgozott az erdélyi város gyermekkórházában. Szeptemberben megbetegedett, kiderült, hogy kanyarója van, ennek szövődményeként súlyos agyhártyagyulladás lépett fel. Több napig kómában volt, majd meghalt.

Az INSP által pénteken közzétett statisztikából kiderült, hogy

a kanyaró eddigi 35 romániai halálos áldozata közül egyik sem kapta meg a védőoltást, közülük 16 nem töltötte be első életévét. Az áldozatok között négy kamasz és három felnőtt van.

Eddig országszerte 9670 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek a betegség tavaly februári megjelenése óta. Az elmúlt héten a legtöbb új kanyarós esetet (10-et) Kolozs megyéből jelentették. Az INSP honlapján közölt összesítésekből látszik, hogy a járvány terjedése alábbhagyott: míg áprilisban még heti  200-at is meghaladta az új esetek száma, augusztus óta nem éri el a százat, szeptember óta pedig az ötvenet.

A bukaresti kormány az utóbbi hónapokban javított az eddig akadozó vakcinaellátáson, és a parlament elé terjesztett egy törvénytervezetet, amely különböző megszorításokkal és folyamatos tanácsadással akarja rávenni az esetleg ellenkező szülőket arra, hogy ne tagadják meg a hét legfontosabb oltás beadását gyermekeiknek.

atv.hu/MTI

További külföldi híreink