(18+) Terrortámadás Franciaországban: Tömegbe hajtott egy terrorista
A nizzai merénylő, Mohamed Lahouaiej-Bouhlel tette elkövetése előtt néhány órával maga is részt vett gyalogosan az ünnepi felvonulásban, felhívta onnan a fivérét, és nevetős selfie-t küldött magáról. Erről a Dzsabur nevű fivér számolt be vasárnap Tunéziában a Reuters hírügynökségnek.
A Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhelyének kutatója szerint "amatőr módon" szervezték meg szombatra virradóra a törökországi puccskísérletet. "Az államcsínyek alapszabályait is figyelmen kívül hagyták" - tette hozzá Kiss Álmos Péter.
Mint kifejtette, elmulasztották a legfontosabbat, vagyis az államfőnek és azoknak az embereknek a semlegesítését, akikre a nyilvánosság hallgathat. Emellett azon katonai egységeket és parancsnokokat sem semlegesítették, akik nem vettek részt a puccsban. Mindemellett nem figyeltek oda a stratégiai kommunikációra sem - jegyezte meg. Kiss Álmos Péter kiemelte, napjainkban nem lehet figyelmen kívül hagyni az elektronikus médiumokat, a közösségi médiát. A török elnök Recep Tayyip Erdogan is a Facebookon jelezte híveinek, hogy szabadlábon van, s nem sikerült a puccs.
Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 vasárnapi műsorfolyamában arra mutatott rá, a puccskísérlet során bebizonyosodott, Erdogan hatalma erős lábakon áll, a török elnök és pártja mögött komoly társadalmi támogatottság van.
MIT
A biztonságpolitikai szakértő szerint a nizzai terrortámadást propagandának használhatja az Iszlám Állam.
Földi László azt mondta, két következtetést lehet levonni a történtekből. Egyrészt az, hogy az elkövető nem volt a dzsihadista szervezet katonája, azt jelenti, bárkiből lehet terrorista, ez csak elhatározás kérdése. Emellett az Iszlám Állam azzal, hogy a saját soraiba emelte a merénylőt, propagandának használhatja fel a történteket.
MTI
A nizzai terrorcselekménnyel kapcsolatban Szijjártó megjegyezte: lassan halad a halottak azonosítása, de az alapján amit eddig tudunk, kijelenthető, hogy sem a halottak, sem az életveszélyes sérültek között nincsenek magyar állampolgárok. A 115 konzuli védelmet kérő magyar nagy részét sikerült telefonon utolérniük. A külügyminiszter szerint Európában az elmúlt évtizedekben nem volt ilyen magas a terrorfenyegetettség, mint most.
Mohamed Lahouaiej Bouhlel, a nizzai terrortámadás elkövetője tavaly nyáron Olaszországban is tartózkodott - értesült a Corriere della Sera című olasz napilap.
Az újság úgy tudja, a merénylő életét átfésülő francia hatóságok jelezték olasz kollégáiknak, hogy a férfi tavaly nyáron a két ország közötti Ventimiglia határátkelőn gépkocsival lépett be Olaszországba.
Az olasz hatóságok feladata kideríteni, hogy a tunéziai származású férfi miért érkezett Olaszországba, hova ment, kivel találkozott, és kivel tartotta azóta is a kapcsolatot. Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi terrortámadás egyik merénylője is tavaly augusztus elején utazott keresztül Olaszországon, amikor Belgiumból gépkocsival Bari kikötőjéig haladt, majd onnan komphajóval Görögországba utazott tovább, onnan pedig Szíria irányába, ahonnan egy héttel később szintén Olaszországon keresztül jutott vissza Belgiumba. A legutolsó információk szerint a nizzai terrortámadásban három olasz sebesült meg, kettőjük állapota súlyos, további több mint harminc olasz eltűntet keresnek.
A nizzai terrortámadás következtében megerősítették a Vatikán körüli biztonsági készültséget - írta a La Repubblica című lap szombati római kiadásában. Kiemelt a biztonság az olaszországi kikötőkbe érkező és olasz és külföldi turistákkal teli tengerjáró hajóknál is. Rendkívüli készültség kíséri Bruce Springsteen amerikai rockénekes szombat esti római koncertjét, amelyre a Circus Maximus mezejére mintegy százezer embert várnak. A közönséget egyenként engedik be fémdetektoros ellenőrzéssel: a helyszínt az olasz terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság és az Egyesült Államok római nagykövetségének biztonsági szolgálata is átvizsgálta. A nézőket nyolcszáz rendőr és csendőr felügyeli, valamint majdnem ugyanennyi biztonsági ember, akiknek a többsége a La Repubblica értesülései szerint kelet-közép-európai biztonsági cégektől érkezett. A közönséget felülről hatósági drónok is ellenőrzik.
Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára a Nizzában történteket - írja az RT.
Újabb négy embert vettek őrizetbe Franciaországban a csütörtöki nizzai terrortámadással összefüggésben - jelentette az AFP szombaton bírósági forrásra hivatkozva.
Az Országos Mentőszolgálat közép-magyarországi igazgatója szerint több lehet a nizzai terrortámadás sérültjeinek a száma, mint amennyiről a sajtóban hallani lehet. Úgy véli, hogy számos könnyebb sérültet nem a helyszínen láthattak el, mert ők látva a halottakat és súlyos sérülteket inkább maguk kereshették fel a kórházakat - erről Göndöcs Zsigmond az M1 aktuális csatornának beszélt péntek kora este.
A nizzai terrortámadás után meg kell nézni, milyen okok, előzmények vezettek a történtekhez, s meg kell vizsgálni, milyen lehetőségek vannak még a védelmi rendszer továbberősítésére. Erről beszélt a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Tuzson Bence kiemelte a hírszerzési információk feldolgozásának, összegyűjtésének és azokból a megfelelő tapasztalatok levonásának fontosságát. Ezért is nevezte nagy eredménynek, hogy az Országgyűlés elfogadta azt a jogszabályt, amelynek nyomán az információk összegyűjtésére, elemzésére létrejött egy új szerv, a TIBEK, továbbá lehetővé vált, hogy ha valami történne Magyarországon, a honvédség erőit is igénybe lehet venni. Hangoztatta, hogy a magyar kormány és az Országgyűlés a jogi lehetőségekkel már számos lépést tett annak érdekében, hogy a magyar emberek biztonságban legyenek.