Külföld

2016-03-28 19:55:00

Lekéste az óceánjárót: utána úszott Madeira szigeténél

Halászok mentették ki az Atlanti-óceán vízéből azt a 65 éves brit nőt, aki Madeira szigeténél megpróbálta úszva utolérni a kikötőből kifutott óceánjárót, amelynek fedélzetén feltételezése szerint a férje tartózkodott.

Lekéste az óceánjárót: utána úszott Madeira szigeténél
Forrás: DailyMail

Susan Brown a portugál tengerészeti rendőrségnek elmondta, hogy férjével szombaton úgy döntöttek, félbeszakítják körutazásukat a Madeira portugál sziget fővárosában, Funchalban tartózkodó Marco Polo nevű óceánjárón és hazarepülnek.

A nő azonban egy vita nyomán szem elől tévesztette férjét a funchali repülőtéren és kétségbeesett volt. Azt hitte, hogy férje visszatért az óceánjáróra, ezért megpróbálta úszva utolérni a kikötőből éppen kifutott hajót - számolt be a történtekről Felix Marques kikötőparancsnok.

Négy órát hánykolódott az óceán vízében, amikor egy helyi halászhajó észrevette őt és fedélzetére vette. A tengervíz 18 Celsius-fokos volt. A nőt kihűléssel szállították kórházba, ahol később átvitték a pszichiátriai osztályra - tette hozzá a kapitány.
A rendőrség közölte, hogy az asszony férje nem volt a hajón, hazarepült Bristolba.

atv.hu

<

További külföldi híreink

Legfrissebb hírek