Nagyvilág

2015-03-01 08:30:00

Zvi Yehezkeli: Európának fel kell ébrednie

Yehezkeli tökéletes arab tudását felhasználva, több európai iszlám közösségbe is beépült, amiről tudósításokat, dokumentumfilmeket készített. Az oknyomozó újságíróval a Hetek készített interjút.

Zvi Yehezkeli: Európának fel kell ébrednie

Miért tartotta fontosnak, hogy belülről is megismerje az európai muszlim közösségeket? Mi volt a célja ezzel?

– Sokat tudósítottam az izraeli–palesztin konfliktusról. Riportokat forgattam az összes frakcióról, a Hamaszról, az Iszlám Dzsihádról. Interjúkat készítettem Jasszer Arafattal és más fegyveresekkel. Rájöttem, hogy az érdeklődésem és az arabtudásom ajtót nyit számomra, amellyel egy teljesen más kép tárul fel előttem. Álmom volt, hogy Európában is megcsináljam ezt.

Úgy látom, hogy létezik a klasszikus Európa, mint a Champs-Élysées, a Big Ben és ezek a közismert helyek, és vannak a külvárosok, a gettók. Az itt élők arabul beszélnek, és senki nem mer közéjük menni. Úgy gondoltam, hogy rendelkezem a megfelelő képességgel, hogy dokumentumfilmet készítsek ezekről a közösségekről. És emellett talán híd tudok lenni az európaiak és őközöttük.

Ön szerint kisebbségben vagy többségben vannak azok a muszlimok, akik nem akarnak integrálódni az európai társadalmakba?

– Ma szerintem ez a kisebbség, mert négy generációról van szó. Beszélünk azokról a népes muszlim közösségekről, amelyek az 1970-es, ’80-as években érkeztek Európába, hogy munkát találjanak, és hogy tisztességes életet éljenek. Ők nem gondoltak arra, hogy az iszlám meghódítja Európát. Franciaországba, Nagy-Britanniába érkeztek, és azt mondták: köszönjük, hogy befogadnak, dolgozni akarunk. És ez nagyszerű volt. Ez a nemzedék most már nagyon idős. A gyerekeik már érezni kezdték, hogy nem minden európai látja őket szívesen. De ők is békések maradtak. Az ő gyerekeik viszont már kinyilvánítják véleményüket a Nyugat és a Közel-Kelet közötti konfliktusban. Azt mondják: nem franciák, hanem muszlimok vagyunk.

Mik azok a tényezők, okok, amelyek ennyire megváltoztatják ezt a harmadik és negyedik generációt?

– Olyan korszakban élünk, amikor minden nyitott. Itt a Facebook, a YouTube. Amikor Svédországban, Malmőben jártam, meglátogattam egy iraki családot. A szülők a háború miatt menekültek el Irakból. Az anya azt mondta, hogy az az álma, hogy a fia mérnök lesz Svédországban. Megkérdeztem a fiút is, hogy neki mi az álma, és azt mondta, mudzsáhid akar lenni Irakban. Az anya erre azt mondta neki: „Mi mindent megtettünk, hogy ide jussunk, te pedig vissza akarsz menni Irakba?” Ez a változás zajlik. Ma az európai muszlim fiatalok unalmas életével szemben kalandnak tűnik a dzsihád.

Ön arról is beszámolt, hogy az iszlám terjed az európaiak körében is. Mi ennek a jelenségnek a mozgatórugója? Megdöbbentő például, mennyire népszerű az iszlám a brit nők között.

– Ez egy nagyon sokkoló jelenség. Amikor gyerek voltam, nagyon szerettem Cat Stevens énekest. És aztán egy nap iszlám hitre tért. Megdöbbentő volt, de továbbra is folytatta az énekesi pályafutását, és ennek örültem. Az iszlámra való áttérés kapcsán két dolgot érdemes megérteni: az egyik az, hogy ezzel azt üzenik az európaiaknak, hogy üresek; a másik pedig az, hogy amikor valaki iszlám hitre tér, akkor egyből nem a békés, hanem a radikális értelmezést ismeri meg.
A Nyugat évtizedek óta elhatárolódott a vallástól.

Sok európai számára hiányzik ez a korszak, és az iszlámban találják meg újra, amelyben nincs szétválasztva a vallás és az állam. Azt látják, hogy az iszlám a megoldás mindenre. Ahogy egyik interjúalanyom, Anjem sejk is mondta: nincs drog, nincs alkohol, minden meg van oldva. Legalábbis úgy tűnik. Európa-szerte havonta százak térnek át. Érdekes, hogy 2001. szeptember 11-e óta egyre többen teszik ezt meg, vagyis pont az ellenkezője zajlik, mint amire számítani lehetett. Az ellenérzésnél nagyobb a kíváncsiság, hogy mi is ez a vallás. Egyik riportomban látható egy belga apa, aki elment, hogy kihozza a fiát az iszlámból. A vége az lett, hogy valószínűleg áttér. Feleségül fog venni egy török hölgyet. Vélhetően nem lesz radikális, de vonzza a vallás.

"európának fel kell ébrednie.""Európának fel kell ébrednie."

A párizsi támadások után néhány szakértő az európai no-go zónákról beszélt, ami nagy felháborodást keltett. Tiltakozott például Párizs polgármestere is. Ön szerint miért voltak ilyen reakciók?

– Voltam Párizsban. Beszéltem Montfermeil polgármesterével. Montfermeil Párizs északi külvárosa, ahol 2005-ben zavargások törtek ki. Megkérdeztem tőle, hogy társadalmi-gazdasági vagy etnikai-vallási okai voltak a lázadásoknak. Azt válaszolta, hogy társadalmi-gazdasági okok vezettek a zavargásokhoz. Ez a probléma megértésének első kudarca. Nem mondhatja azt, hogy vallási okai voltak, mert ez sok mindent megváltoztatna.

A Nyugat nyugodt életet akar élni, ezért nem akarja eltúlozni a problémát. Úgy gondolja, minden rendben lesz, ha mindenki ugyanarra a gazdasági szintre kerül. A békét keresi, és hajlamos arra, hogy magát vádolja a problémák miatt. De ez nem így van. Talán a francia kormány az oka, hogy fiatal muszlimok szegénységben élnek. Ez elképzelhető. De az, hogy az iszlámhoz fordulnak, vagy sem, nem a gazdasági helyzetükkel áll összefüggésben. Etnikai-vallási ellentétről van szó. Az európaiak többsége nem akarja ezt tudomásul venni.

Tehát úgy gondolja, hogy félnek erről a problémáról beszélni?

– Félnek kimondani, beismerni a problémát. Félnek, hogy muszlimok tömegeivel kerülnek szembe. A Charlie Hebdónál újságírókat öltek meg, mert karikatúrákat rajzoltak. Dániában egy konferenciát rendeztek, amelyen valaki lövöldözni kezdett. Hollandiában megölték Theo Van Gogh-ot.

Minél több ilyen eset fordul elő, annál jobban fél Európa, és azt mondja, nem akar ebben a csatában részt venni, inkább csendben marad. Természetesen megértem, hogy félnek és megfontoltak. De én, aki olyan helyről jövök, ahol nagy probléma a terror, azt tudom mondani, hogy behunyhatjuk a szemünket ma vagy holnap, de egy nap úgyis ki kell nyitni. Az önök választása, hogy tanulnak-e a mi tapasztalatainkból vagy sem. Ha a vezetők nem is nyitják ki a szemüket, de az átlagemberek egyre inkább szembesülnek azzal, hogy mi a helyzet.

És mit gondol a rehabilitációs programokról, amelyekkel néhány országban kísérleteznek a dzsihádizmus ellen? Ön szerint eredményesek lehetnek ezek?

– A Nyugat még mindig naiv. Kedves gesztus, hogy rehabilitációs foglalkozásokat indítanak, de ezzel nem lehet megállítani azt az ideológiát, amely meghatározza a muszlim közösségeket. Nem érik el azt, hogy a mérsékelt muszlimok kimondják: az európaiak nem hitetlenek, hanem befogadnak bennünket. Ha a Nyugat azt mondja, hogy beszéljük meg, keleten ezt a gyengeség jeleként értelmezik. Ha erős lenne, rúgna – gondolják. A tárgyalás működhet a nyugati világban, de amikor az iszlámmal kerülünk szembe, akkor a legtöbbször kudarcot vall.

Tehát Ön szerint a többség mérsékelt, de nincs erejük, hogy megállítsák ezt a folyamatot?  

– Eddig ez nem sikerült. Láttunk terrortámadásokat Nagy-Britanniában, Franciaországban, Spanyolországban, Isztambulban, Svédországban. Mindig nagy csönd kísérte ezeket. A mérsékeltek azt mondják, hogy nem szállhatnak szembe a vallásosokkal, mert akkor őket fogják hibáztatni. Ahogy Anjem sejk is mondja: aki nem vallásos, az nem jó muzulmán. Ezért félnek. És ez egy csapda az iszlámon belül. A kereszténység, a judaizmus kiiktatta az erőszakot.

Az iszlám ezt nem tette meg. És most egy belső összecsapás is zajlik. Ezért nem megy szembe a többség a kisebbséggel. Nem lehet látni egyetlen olyan tüntetést sem, ahol Abu Bakr al-Bagdadi vagy Oszama bin Laden képét égetnék. Pedig a muszlimok többsége nem szereti őket. És minden nap ők fizetik meg annak az árát, amit Bagdadi tesz vagy bin Laden tett. Ez szomorú. Egy nap az iszlámnak meg kell reformálnia magát.

a kontinens vezetői vonulnak a párizsi támadás után.A kontinens vezetői vonulnak a párizsi támadás után.
Ön szerint összeegyeztethető az iszlám a demokráciával?

– Szerintem igen. Vannak demokratikus muszlim államok, mint Törökország, Indonézia, Malajzia. De az a probléma, hogy van más értelmezés is, ami azt állítja, hogy a demokrácia és az iszlám nem összeegyeztethető. Szükség lenne egy vallási hatalomra, ami kimondja: a terrorral, radikalizmussal nem fognak működni a dolgok. Most minden hitszónokuk azt hirdet, amit akar, és az emberek engedelmeskednek egy Abu Bakr al-Bagdadinak vagy egy bin Ladennek is, mert az iszlám az engedelmességről szól. Egy hozzájuk hasonló erős vezetőre lenne szükség, aki azt mondja, hogy ne ezt csináljátok. Ilyen azonban jelenleg nincs.

Lehetséges, hogy lesz ilyen vezető?

– Rövid távon nem. Ezt senki sem fogja megtenni. De talán évtizedek után az emberek meg fogják érteni, hogy így csak vesztenek.

Meglátogatta a zsidó közösségeket is Európában, és szembesült az újfajta antiszemitizmussal. Mik a gyökerei ennek?

– Európában úgy próbálják csökkenteni a rájuk nehezedő nyomást, hogy azt mondják a muszlimoknak: ha akartok valami ellen tiltakozni, itt van a palesztinok ellen harcoló Izrael. Nem véletlen, hogy a muszlim közösségek nagyon sok Izrael-ellenes demonstrációt tartanak parkokban, utcákon, tereken. És csatlakozott hozzájuk az európai baloldal is.

Az iszlám felemelkedésének az árát a zsidó közösségek fizetik meg, mert könnyű célpontok. Senki sem fog felszólalni az ellen, ha zsidókat bántanak. Egy izraeli tévés újságíró például kipát tett a fejére, és így sétált Párizs utcáin, amit rejtett kamerával is rögzítettek. Az emberek leköpték, szidalmazták, megütötték csak azért, mert zsidó. És mi volt a francia hatóságok reakciója? Hogy provokáció volt, hogy provokáció zsidóként sétálni.

Mit gondol, van jövője a zsidó közösségeknek Európában?

– Hosszú távon nem látok itt jövőt a zsidó közösségeknek. Persze lesznek olyan zsidók, akik valahogy tudnak majd boldogulni Európában. De az, hogy a zsidók ne élnének veszélyben, elképzelhetetlen. Természetesen különböző szintek vannak. Nagy-Britanniában valamivel jobb a helyzet, Franciaországban már nem. De egyértelmű, hogy Európa egyre inkább veszélyes hely a zsidók számára.

Mi volt a legsokkolóbb pillanat vagy történet, amikor Európában forgatott?  

– Amikor Antwerpenben fiatalokkal találkoztam egy kávéházban, ami látható is a filmemben. Arról beszéltek, hogy mennyire szeretik bin Ladent, hogy nincs szükségük a belga állampolgárságra. Akkor még úgy gondoltam, hogy ezek csak gyerekek, egy nap majd felnőnek. Amikor viszont kitört a polgárháború Szíriában, és megtudtam, hogy a többségük ott halt meg, felfogtam, hogy ez mennyire valóságos. Néha azt lehet érezni, hogy játék az egész, a média eltúlozza, túl sokat foglalkozik vele. De nem ez a helyzet – ez a valóság. Sokkoló volt, hogy azok az emberek, akikkel találkoztam és megöleltek, már meghaltak. Kisgyerekek voltak, akik a sejkek parancsára sahíddá, mártírrá váltak, mert úgy hitték, ez a legcsodálatosabb dolog a számukra.

Hetek / Németh Csillag

További külföldi híreink