Nagyvilág

2009-02-24 13:15:00

Német segítséggel mentik meg a Managua-tavat + videó

Új szennyvíztisztító üzemet adtak át a Nicaragua fővárosa melletti Managua-tónál.

Az üzem célja, hogy megtisztítsa az ország második legnagyobb tavának vizét. Ide vezették ugyanis eddig a fővárosban élő, több mint egy millió lakos és 60 ipari létesítmény által termelt szennyvíz nagy részét. Ez igen jelentős megterhelést jelentett eddig a környezet számára, az ország szerény méretű ipari termelésének a felét ugyanis a főváros üzemei szolgáltatják.

Az újonnan átadott víztisztító erőmű példaértékű nemzetközi összefogással, és igen jelentős német hozzájárulással épülhetett fel.

Németország finanszírozta a beruházás nagy részét: 50 millió dollárból 36 milliót. Ezzel a hozzájárulással kétféleképpen is segíteni tudtunk: a lakosság egészségesebb környezetben élhet, és a jövőben nagyobb mértékben megindulhat a turizmus is Németországból, ami fellendülést jelentene a gazdaság számára. – vázolja a jövőbeni kilátásokat a német nagykövet asszony, majd hozzátette: a mintegy 8000 km2-es Nicaragua-tó megtisztításáról is folynak a tárgyalások.

Managua, Nicaragua fővárosának neve is a közeli tóval kapcsolatos, azt jelenti ugyanis, hogy „az eső szeme”, vagy „ahol a vízfelület van”.

A hétvégén beindított víztisztító erőmű naponta több mint 138 ezer köbméter vizet képes kezelni, így lassan de biztosan javulhat a főváros büszkeségének számító Managua-tó vízminősége.

További külföldi híreink