Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-23 19:03:00

Orbán Gyurcsányról: itt kísért, mint az Országház fantomja

A miniszterelnök szerint a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz. „Valahol a nagy víz túlsó partján készülődik Gyuri bácsi”, a meg nem nevezett, de egyértelműen körülírt Gyurcsány Ferenc pedig „itt kísért, mint az Országház fantomja”. Orbán Viktor több tízezer ember előtt beszélt az idei Békemeneten.

Orbán Gyurcsányról: itt kísért, mint az Országház fantomja
Fotó: MTI

Jó napot magyarok! Jó napot lengyelek! Jó napot olaszok! Tisztelettel köszöntöm a szabadság népét a nemzet fővárosában ‒ kezdte beszédét Orbán Viktor október 23-án az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződésénél felállított színpadon nagyon nagy tömeg előtt, miután a Civil Összefogás Fórum által szervezet Békemenet résztvevői a Bayer Zsolt, ifj. Lomnici Zoltán, Bencsik András, Stefka István, Fritz Tamás a Soha többé! molinóval az élen haladva megérkeztek és elénekelték a Himnuszt. Elhangzott az Ismerős Arcok Nélküled dala is.

„Régen láttuk egymást, sok mindent kell megbeszélnünk ma délután, de mindenekelőtt emlékezzünk a 65 évvel ezelőtti napokra és a 15 évvel ezelőtti délutánra. Nem szokványos helyszín ez. 15 évvel ezelőtt ezekben a percekben itt az Andrássy-Bajcsy-Zsilinszky sarkán farkasszemet nézett egymással a múlt és a jelen. Az ifjú kommunisták október 23-ából november 4-ét csináltak, az egyik oldalon a könnygázgránát, gumilövedék, vipera, azonosító nélküli egyenruhák, a másik oldalon a becsapott és megalázott nemzet állt, és 50 év elteltével újra azt kellett hallania, hogy hazudnak neki reggel, éjjel meg este” ‒ emlékezett Orbán Viktor a 2006-os eseményekre, miután színpadra lépett "Viktor, hajrá!" és ováció után. A másik oldalon a szabadságukban megalázott, elkeseredett emberek ‒ tette hozzá. Mindenki azt érezte, elég volt, nem mehetnek úgy a dolgok, ahogy eddig mentek, dönteni kell és majd a döntés megmutatja, kik is vagyunk valójában. Egy nemzetről derül ki, mit is ér. Hallgat vagy protestál, beletörődik vagy fellázad, elkullog vagy harcol. „Nem bújhatsz el, mert egy magasabb igazság teszi láthatóvá magát és szembesít. Ide vagy oda kell állnod!” ‒ hangoztatta Orbán Viktor kijelentve, ekkor kiderül, ki áll a történelem jó vagy a rossz oldalán ‒ emlékezett az ’56-os forradalomra, amikor is mi, magyarok döntöttünk, föllázadtunk, harcoltunk, mi, magyar hazafiak a kommunisták ellenében a szabadság, a függetlenség érdekében ‒ emlékezett vissza, mire nagy tapsot kapott.

A csodálatos napokban mi, magyarok megmutattuk magunknak, a világnak és az ellenségeinknek, hogy kik is vagyunk valójában. Most arra a napra emlékezünk, hogy nem azt kérdeztük magunktól, hogy velünk van-e az Isten, hanem azt, hogy mi az Istennel vagyunk-e, és megremegtek a kommunizmus tartópillérei -emlékezett meg az 1956-os forradalomról. A magyarok nemzete szempillantás alatt magára talált és a magyar név megint szép lett méltó régi nagy híréhez ‒ hangoztatta.

Ma arra a pillanatra emlékezünk, amikor a bíboros, az esztergályos, az akadémikus, a pesti srácok, a főherceg és a partizánból lett hadügyminiszter ugyanazt akarták és az érzés áthatolt a nemzetrészeket elválasztó vasfüggönyön és a börtönök celláin is. Mansfeld, Wittner, Szabó, Pongrátz, Nagy és Mindszenty, ha őket nézzük, egy büszke magyar nemzetet látunk - mondta a miniszterelnök.

2006. október 23.: “Soha nem felejtjük el nekik”

Aztán arról beszélt, hogy most egy büszke magyar nemzetet látunk, akihez mi mindannyian tartozunk. “Dicsőség a hősöknek” - folytatta beszédét a miniszterelnök, arra emlékeztetve, hogy aztán Magyarországgal ujjat húzott a kommunisták új nemzedéke. “Ők alapból hazugsággal jutottak hatalomra” - utalt a 2006-os választásokra. Aztán sorolta: “adócsökkentéssel szédítettek”, utána adót emeltek, egekbe emelték a rezsit, elvették a 13. havi nyugdíjat, felhozva a devizahiteleket is. Akik mindent eladtak a külföldieknek és miután kifosztották, csődbe vitték az országot, jött az IMF. "Nesze sánta magyar, itt egy púp" - emlékeztetett a 2010 előtti, baloldali kormányzásra.

Amikor pedig felemeltük a szavunkat, könnygázzal, lovasrohammal válaszoltak. Idős embereket ütöttök gumibottal - mondta Orbán Viktor a 2006-os október 23-ról, kijelentve: “Soha nem felejtjük el nekik”.

“A pesti humor szerint nem akkor kell megsértődni, amikor okod van rá, hanem amikor megéri” - hangoztatta a miniszterelnök. Ők kivárták a megfelelő pillanatot, hogy elégtételt vegyenek.

“Azt kapták büntetésül, amit mi jutalmul, kétharmados választási győzelmet” - mondta a 2010-es választásról. “Összefogtunk mint ‘56-ban és elsöpörtük a szocialista Magyarországot - jelentette ki, amire megint nagy tapsot kapott.

“Kísért, mint az Országház fantomja”

1956-ban Gerő Ernőék hanyatt-homlok menekültek Moszkvába. 2006-ban nekünk nem volt ilyen szerencsénk ‒ mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a szocialisták és vezetőjük „nekünk itt maradt a nyakunkon, itt bolyong közöttünk és kísért, mint az Országház fantomja” - utat beszédében konkrétan Gyurcsány Ferencre.

Elégtételt venni elég egyetlen mámoros pillanat, de évek kellettek jóvátenni a baloldal rombolását - folytatta. De mint mondta, eközben a nemzeti egység végig fennmaradt, munkások, mérnökök, kőművesek, kisvállalkozók, tudósok, tanárok és orvosok összefogásával sikerült eltakarítani a romokat, talpra állítottuk Magyarországot ‒ sorolta Orbán Viktor.

Eredmények : “Volt egy épkézláb, cselekvőképes kormányunk”

A miniszterelnök ünnepi beszédében a kormánya eredményei között említette az 1 millió munkahelyet, hogy letudták a devizahiteleket, csökkentették az adókat és eljutottunk odáig, hogy jövőre a minimálbér is nagyobb lesz, mint az átlagbér volt a szocialisták idején. Azt is felidézte, hogy megadóztatták a multikat, megvédték a családokat, és egész Európában a legalacsonyabbra vágták vissza a rezsiköltségeket ‒ mondta. Magyarország ma már elég erős, hogy megbecsülje az időseket és a fiatalokat, a 13. havi nyugdíjat visszaépítik, a 25 év alatti fiataloknak nem kell SZJA-t fizetni, a gyermeket nevelő szülők pedig visszakapják az egyéves befizetett adójukat - sorolta.

„Van alkotmányunk, mely garantálja, hogy soha többé ne tehessék meg azt, amit ’56-ban és 2006-ban megtettek velünk. Újraegyesítettük a magyarságot, sokmillió egybehangzó akarat és szorgalmas kéz kellett hozzá. Azok, akik hittek a szeretet és az összefogás erejében. Az övék a dicsőség, de „az sem ártott, hogy volt egy épkézláb és cselekvőképes kormányunk” ‒ fogalmazott a miniszterelnök.

“A Brezsnyev doktrína levegője járja át Európát”

Azt se felejtsük el, hogy amikor letörtük a rezsiárakat, “megskalpoltuk a multik extraprofitját és hazaküldtük az IMF-et, az egész Európai Unió ránk támadt” - emlékeztetett a miniszterelnök kormánya unortodox intézkedéseire, és az arra adott reakciókra. „Ránk támadtak akkor is, amikor felépítettük a kerítést, miniszterelnökök tucatja támadta meg Magyarországot. Mi még mindig itt vagyunk, de ki emlékszik ezeknek akárcsak a nevére is?” ‒ hangoztatta Orbán Viktor, mire a tömeg megtapsolta.

Éppúgy, mint 1849-ben, 1920-ban, ’45-ben és ’56-ban is az európai főméltóságok megint a fejünk fölött, rólunk, de nélkülünk kívánnak dönteni, hogy “európaivá, érzékennyé és liberálissá” tegyenek bennünket - mondta. Brüsszel ma úgy beszél és úgy viselkedik velünk és a lengyelekkel, mint az ellenségekkel szokás „Az az érzésünk, hogy a Brezsnyev-doktrína levegője járja át Európát” - jelentette ki, hozzátéve: de velünk még a kommunisták sem boldogultak, “mi vagyunk a homok a gépezetben, bot a küllők között, tüske a köröm alatt”. Erre hatalmas tapsot kapott.

Orbán Viktor úgy fogalmazott, “mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül a Góliát, mi vagyunk azok, akik 1956-ban meglékelték a világkommunizmust és mi vagyunk azok, akik kiütöttük az első téglát a berlini falból”. Most pedig - folytatta a miniszterelnök - azt mondjuk, hogy “a magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz: lesz népszavazás. Magyarország lesz az első olyan ország, amelyik az iskolafalaknál megállítja az erőszakos LMBTQ-propagandát” ‒ hangoztatta Orbán Viktor, mire a tömegben sokan “Viktort, Viktort” kiáltottak és tapsoltak.

A miniszterelnök szerint eddig akárki is volt is az ellenfél, “a baloldal mindig a hátunkba került és ott ártott, ahol csak tudott. Megint szervezkednek és fenekednek, a békétlenség, a gyűlölködés, az erőszak és a viszály magvait szórják“ ‒ fogalmazott.

“Ha báránynak hívják is a farkast… meg fogja enni a nagymamát”

“Mi, ha báránynak hívják is a farkast, felismerjük és tudjuk, hogy a farkas meg fogja enni a nagymamát, sőt, meg is ette, ezért tűnt el az összefogás bendőjében mindenki, aki a farkassal cimborált” - jellemezte a miniszterelnök a beszédében az ellenzéki oldalt, nyilván Gyurcsányékre utalva. „És higgyék el, van még ott a farkas bendőjében hely minden percemberkének” - fogalmazott Orbán Viktor, aki az Írást idézte: “gondoljatok a hamis prófétákra”, akik báránybőrben jönnek hozzátok. Gyümölcseiről ismeritek meg a fákat, a jó fa jó gyümölcsöket, a rossz fa rossz gyümölcsöket terem. Ezek után arra figyelmeztette a hallgatóságát: “csak egy baloldal van, akárhányféleképpen is maszkírozzák magukat”. Hazugságokkal kezdik, erőszakkal folytatják és csődöt hagynak hátra - ostorozta a korábbi baloldali kormányzást.

“Gyuri bácsi készülődik”

A miniszterelnök újra emlékeztetett beszédében: akik 15 évvel ezelőtt az emberek közé lövettek, “ma újra színpadra készülnek és valahol a nagy víz túlsó partján készülődik Gyuri bácsi is” - fogalmazott Soros Györgyre utalva. Szerinte “meg akarják választatni a komisszárjaikat, most nem lőfegyverük van, hanem Facebookjuk és be akarnak avatkozni a demokráciánkba”.

Mikor kellett volna, nem jöttek, most, mikor nem hívtuk őket, itt vannak - tette hozzá. „A megszállók most nem ránk akarják erőltetni a komisszárjaikat, hanem meg akarják választatni őket” ‒ jelentette ki.

A meghívónk a szovjet megszállás alóli felszabadításról szólt és nem arról, hogy beavatkozzanak a demokráciánkba ‒ hangoztatta Orbán Viktor, hozzátéve, akik 1956-ban a Sztálin-szobrot ledöntötték, nem voltak tanult szónokok, az ’56-os világtörténelmi pillanat hősei, a magyar nép egyszerű fiai és lányai voltak, épp úgy, mint mi most ezen a téren.

Amit Brüsszelben, Washingtonban és a külföldről vezérelt médiában akarnak, az nem számít, a magyarok sorsáról most is a magyarok fognak dönteni ‒ hangoztatta, és hangsúlyozta: nekünk Magyarország az első, ezért a mi kormányzásunkkal azok is jobban járnak, akik nem ránk szavaztak.

“Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk!”

Amit a baloldal csinál, annak több köze van a szórakoztatóiparhoz, mint a felelős politikához. Azt hirdették a plakátokon, hogy legyőznek minket, de ezek a "Karácsonyt sem érték meg" - jellemezte Orbán Viktor az ellenzéki előválasztást, de mint mondta, nekik még azt a választást sem sikerült megnyerniük, amin ők indultak. Szerinte “azon versenyeztek, melyikük lehet Brüsszel és Soros György hazai helytartója, ki lehet az új budai pasa”, vagy “az új helytartótanácsi elnök vagy az új pártfőtitkár”. Utalt Szabó Tímeának az ATV-s nyilatkozatára, miszerint azt mondják, hogy még az ördöggel is összefognak, csakhogy hatalomra jussanak “és Mária kezéből Brüsszel lábai elé tegyék Magyarországot” ‒ jelentette ki.

De mint mondta, az okos ember nem ringatja magát illúziókba, “bennünket ne tévesszen meg a hazai baloldal éppen csak pislákoló ítélőképessége és szerencsétlensége. Ami számít a mögöttük álló nemzetközi szereplők ereje” - részletezte a miniszterelnök. “Ez az igazi kihívás, a nemzetközi hátország, a pénzháló, média, ami mögöttük áll. Ez az, amit több millió magyar csak együtt győzhet le és együtt szoríthat ki az országból ‒ mondta Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy fogalmazott, “időben szólunk, aki eddig belénk harapott, annak belénk is tört vagy elvásott a foga”. Nem fogunk meghátrálni, együtt fogjuk végigcsinálni, nézzetek a mellettetek állóra, ha a szemébe néztek, tudhatjátok, akár a legvastagabb, legmagasabb falon is átmegyünk. Jöttünk, láttunk és újra győzni fogunk! - jelentette ki, végül azzal zárva beszédét: “A Jóisten mindannyiunk fölött! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!“

Ajánlom

További belföldi híreink