Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-17 18:15:00

Ellenzéki egységet remél a jövő évi választásokon a Civil Választási Bizottság elnöke

Az eddigi adatok alapján Márki-Zay Péter jelentős különbséggel vezet Dobrev Klára előtt az előválasztás második fordulójában, ahol eldől, hogy ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök jelöltje a jövő évi országgyűlési választáson. Az ATV Híradójának riportja.

Az ellenzéki előválasztás második fordulója rekord részvétellel zárult, az utolsó napon, több mint 118 ezren szavaztak.

Sátorban 88 ezer 380-an jelentek meg. Interneten 30 035-en szavaztak. Összesen 118 415 választópolgár szavazott. A második fordulóban így összesen 662 016-an járultak az urnákhoz.

Magyar György a demokrácia ünnepének nevezte az előválasztást, és világraszóló eredménynek tartja a magas részvételt.

„Az eredményt mindenkinek el kell fogadni, arra számítok, hogy ekkora nagy társadalmi részvételt követően, a politikai aktorok szintén együtt működnek, és egységben tudják felvenni a küzdelmet majd a jövő évi választáson” – mondta a Civil Választási Bizottság elnöke.

Volt terheléses támadás

Hajdú Gergely kampányigazgató arról beszélt, hogy, az utolsó napon egy külföldről érkező terheléses támadás miatt leállt az informatikai rendszer.

„A rendszer egy picit leállt, de aztán újra stabilizálni tudtuk, és gyakorlatilag az online szavazók 99%-a le tudott végül szavazni. Lehet, hogy néhány százan emiatt lemaradtak. - Azt lehet tudni, hogy honnan érkezett a támadás? - Nagyon sok helyről, most országokat azért nem sorolok, mert igazán semmit nem jelent, szinte a világ összes országából jött valami olyan kérés, ami láthatóan ellenséges jellegű volt” – részletezte Hajdú.

Márki Zay Péter köszönetét fejezte ki azok felé, akik őt támogatták.

„Nyilván az előrejelzések alapján a magas részvétel az alapvetően nekem kedvez, nagyon reménykedünk” – nyilatkozta a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltje.

Dobrev Klára a Facebook-oldalán, egy videóban mondott köszönetet mindenkinek, aki részt vett az előválasztásban, és közölte: bárkit is választanak az ellenzék közös miniszterelnökének, ő támogatni fogja.

„Én arra kérek minden ellenzéki szavazópolgárt és változást akaró bizonytalant. Gyertek velünk, tovább, bárki is lesz este a győztes, támogassátok és gyertek velünk az ellenzéki összefogással” – buzdított a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink