Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-10-13 14:30:00

15 polgármesterrel együtt, Botka László és Gémesi György is Mári-Zay Péter mögé állt

Márki-Zay Pétert támogatja az ellenzéki előválasztás második fordulóján 15 polgármester – név szerint Botka László (Szeged), Karácsony Gergely (Budapest), Gémesi György (Gödöllő), Wittingohff Tamás (Budaőrs), Budai Lóránt (Jászberény), Hegedűs Péter (Balmazújváros), Fülöp Zsolt (Szentendre), Matkovich Ilona (Vác), Nyirati Klára (Baja), Nagy János (Szigetszentmiklós), Fábri István (Csömör), Balogh Csaba (Göd), Üveges Gábor (Hernádszentandrás), Putz Anita (Mártély), Molnár Róbert (Kübekháza).

Mint azt közleményükben kifejtik: úgy vélik, „az Orbán-kormányok az elmúlt több mint tizenegy évben szisztematikusan rombolták a független önkormányzati rendszert, súlyos válságba sodorták a helyi ügyek képviseletét ellátó és az emberekhez legközelebb álló helyhatóságok működését”, ezért „a hatékony önkormányzati rendszer visszaállításához, és a helyi demokrácia megerősítésének” érdekében kormányváltásra van szükség.

Leszögezik továbbá, hogy ahhoz, hogy mindez megvalósulhasson „kisebb-nagyobb nézetkülönbségeket félretéve, össze kell fognia és együtt kell működnie a demokratikus pártoknak, a civil szervezeteknek és minden, a változást kívánó felelős állampolgárnak”. Ehhez azonban szükség van egy olyan személyre is, aki „Orbán Viktor legyőzéséhez megfelelő támogatottságot, vagyis erős társadalmi többséget képes szerezni”; „aki kellő határozottsággal és erővel tudja megvívni az elkövetkezendő idők emberpróbáló küzdelmeit és jövő tavasszal is győzni tud” – teszik hozzá.

Szerintük ez a személy nem más, mint Márki-Zay Péter, ezért arra kérik „a magyar demokrácia visszaállítását a szívén viselő honfitársakat”, hogy támogassák a hódmezővásárhelyi polgármestert a második fordulóban.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink