Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-07-26 07:52:00

Még az is lehet, hogy a nemzetbiztonsági bizottság bólintott rá a kémszoftverre, csak nem tudott róla

Erről Lukács László György beszélt az ATV Start című műsorában.

Az stúdióban szóba került a Pegasus-ügy is, aminek a keretében háromszáz hazai személyt vettek célba. Több újságírót, üzletembert és politikust is lehallgathattak. 

Arra a felvetésre hogy a nemzetbiztonsági bizottság tudta nélkül szerezték be az izraeli kémszoftert, Lukács László György jobbikos képviselő azt mondta, hogy sokszor nem tételesen teszik le a bizottsági tagok elé a beszerzéseket, így az is előfordulhat, hogy a bizottság tudtával szerezték be úgy, hogy közben a bizottság valójában nem is tudta pontosan, mire bólint rá. 

A Fidesz egyébként korábban már jelezte, hogy a kormánypárti képviselők biztosan nem vesznek részt a Nemzetbiztonsági bizottság hétfői ülésén, amelyen a lehallgatási botrány lenne a fő téma. 

Fidesz a Pegasus-ügyről: A baloldali politikusok túl sok filmet néznek

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink