Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-03-08 21:44:00

Ausztriában is megjelent a koronavírus brazil mutációja

Két szomszédos országunkban: Romániában és Ausztriában is megjelent a koronavírus brazil mutációja.

A román közegészségügyi intézet (INSP) hétfőn jelentette be, hogy már a brazil mutáns is jelen van az országban, csupán néhány nappal azután, hogy egy egészségügyi szolgáltató kimutatta a dél-afrikai vírusvariánst is két romániai páciensnél - számolt be az MTI.

Az INSP-t a fővárosi Matei Bals járványtani kórház értesítette arról, hogy két, koronavírusos tüneteket produkáló, más betegségekben is szenvedő bukaresti páciensnél mutatta ki a SarsCov2 vírus P.1.-es brazil mutációját. Egyikük egy 38 éves férfi, aki nem járt külföldön, és akiről nem tudni, hol fertőződött meg, a másik egy 57 éves férfi, akinek másik két kollégája is fertőzött volt, így feltételezhető, hogy tőlük kapta el a betegséget. A járványügyi vizsgálat még folyamatban van.

A szakemberek egybehangzóan azt valószínűsítik, hogy az országban a brit vírusvariáns már az egész országban közösségi szinten terjed, és meghatározóvá vált Románia nagyvárosaiban. Erről azonban nem rendelkeznek pontos adatokkal, mert csak néhány laboratóriumban, szúrópróbaszerűen végeznek úgynevezett szekvenciális tesztelést, amely alkalmas az új változatok kimutatására.

Ausztriában szintén hétfőn azonosították az első brazil vírusmutánst, Salzburg városában.

A gyanú már a férfi két héttel ezelőtti pozitív koronavírustesztjénél felmerült, ezért tovább vizsgálták a levett mintát, és hétfőn beigazolódott, hogy ő az első osztrák, aki a brazil vírusváltozattal fertőződött meg. Hogy hol kaphatta el a betegséget, nem derült ki, a férfi nem járt külföldön, és nem találkozott olyanokkal sem, akik szabadságról visszatérve esetleg átadhatták volna neki ezt a mutánst.

A fertőzött férfi elkülönítését meghosszabbították, és mindenkinek, akivel találkozott, házi karantént rendeltek el. További esetekről nem tudnak a hatóságok.

"A brazil mutánssal fertőzöttek esetén fennáll a lehetősége az újbóli fertőzésnek, és még az sem egyértelmű, mennyire hatékonyak a különböző oltóanyagok a koronavírus ezen variánsával szemben."

- nyilatkozott az esettel összefüggésben Hans Georg Mustafa, a salzburgi Medilab laboratórium vezetője.

Salzburg városa bejelentette továbbá, hogy a korábbi 10 napról 14-re emeli a hatóságilag elrendelt kötelező karantén idejét. "Ugyan a brazil mutánssal fertőzött személyt sikerült maradéktalanul izolálnunk, a brit mutáns meghatározó jelenléte, mely már az összes fertőzés több mint 80 százalékát teszi ki, aggodalomra ad okot" - indokolta a döntést Petra Juhász, a tartományi közegészségügyi hatóság igazgatója.

Eközben Tirolban tovább csökkent a dél-afrikai vírusmutáns aránya az aktív fertőzöttek körében. Míg két héttel ezelőtt több mint 200 ilyen esetet tartottak számon, hétfőn már csak 64-et regisztráltak az összesen 1382 koronavírusos megbetegedés közül.

Közösségi terjedésnek indult a mutáns vírus Magyarországon

atv.hu

 

Ajánlom

További belföldi híreink