Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-24 05:39:00

Szilágyi János és Cserhalmi György megrendítő vallomása szeretteik elvesztéséről

A halál ugyanúgy az élet része, mint a születés, az elmúlást azonban cseppet sem várjuk, általában hallani sem akarunk róla, nemhogy készülni rá. Egyszerűen azért, mert tabunak számít. Talán az egyik legnagyobb tabunak az életben. A Heti Napló riportja.

A veszteséget mindenki másként éli meg, hite meggyőződése szerint. Az elengedés és a gyász megértéséhez a Heti Napló Szilágyi János Pulitzer díjas újságírót, rádiós, televízióst hívta segítségül, aki 84 évesen már annyi embert veszített el, hogy azt mondja, nem borul ki, ha elveszít valakit. Továbbá Cserhalmi Györgyöt, a nemzet színészét, aki viszont cseppet sem az általa gyakran megformált modern hőstípus, ha elvesztéstől van szó.

Arra kértük őket: meséljenek arról, nekik milyen a viszonyuk az elmúláshoz. Arra is kíváncsiak voltunk, mit gondolnak, hogyan lehet feldolgozni a feldolgozhatatlant és nekik mi segített ebben.

Ma annyira elidegenedtünk a haláltól, ami, bár mindennapjaink része, mégsem érezzük közelinek. Pedig korábban ez nem így volt. A XIX.-XX. század fordulójáig több generáció élt egy fedél alatt és a halál sem a kórházban, hanem a háznál történt.

Ha pedig meghalt valaki, akkor egy egész közösség búcsúzott tőle a rítusok, hagyományok segítségével. A virrasztáson és a halotti toron felidézték a közös emlékeket, a siratással pedig a fájdalmat énekelték ki a hozzátartozók, barátok, ismerősök.

Az, hogy a gyerekeket is elvitték a temetésekre teljesen természetes volt, hiszen úgy voltak vele, így meg tudja érteni az élet körforgását. Ez manapság már nincs így, generációk nőnek fel úgy, hogy hitvilágtól függetlenül félnek az elmúlástól.

Szilágyi és Cserhalmi a gyászról

Szilágyi János egyáltalán nem borzongott a haláltól. Az őszinte és szókimondó rádiós mondhatni kinevette azt. Egyszer eltervezte, hogy megrendezi saját halálát. A felesége ki is ragasztotta a rádió falára a halálhírét, amiről azt akarta, hogy egy rádióadásban számoljanak be.

Mások érzelmeivel játszott volna - mondta, de akkor még ebbe nem gondolt bele. 1966-ban azonban már neki sem távoli valóság volt a halál, egy hívást kapott a kórházból, hogy meghalt az édesapja.

Cserhalmi Györgyöt elnyűhetetlenként ismerjük. Több mint kétszáz filmben formálta meg a modern hőstípust, a nyers erőt, vadságot. Vele édesanyja és felesége elvesztése tudatosította azt, hogy az élete véges ezen a földön.

„Az ember van annyira önző ebben a témában is, hogy a gyász pillanatában önmaga is eszébe jut, hogy ő is lehetne ott vagy miért nem ő van ott. Vagyunk ilyen nagylelkűek néha magunkkal, hogy magunkat szeretnénk ott látni, ahol a legkedvesebbeink vannak, aztán ez feloldódik és elmúlik valamennyire” – fogalmazott. A színész nagyon sokat tanult az emberi méltóságról és arról, hogyan kell viselni a gyászt.

Cserhalminak több pályátársát is nagyon nehéz volt elengednie. Példaként hozta Latinovits Zoltánt vagy Gobbi Hildát. De a színészt Benedek Tibor halála is megviselte.

A feldolgozás

A feldolgozásában fontos szerepet tölt be a búcsú - mondja Gőhér Zsuzsa, aki 27 éve kíséri utolsó útjukra az elhunytakat polgári búcsúztatóként. Persze az sem mindegy, hogy mindez hogyan történik.

Bármennyire is furcsán hangzik, de aki jól kezeli a halált, az az élettel is jó barátságban van. Ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a gyász megélése. Az élet egyik legnehezebb érzelmi időszaka az, amikor elveszítünk valakit, aki a számunkra fontos. Ugyanakkor az egyik legfontosabb időszak is.

A gyászmunka persze mindenkinél más és más.

Míg valakinek segít, hogy tudja van egy hely, ahol szeretteivel találkozhat, máson nem. Mindegy hogy hol, de meg kell élni a veszteséget. Ha ugyanis nem tesszük, egész életünket végigkísérheti a szorongás, amely rengeteg betegség hátterében azonosítható.

Mivel minden ember más, a lelki sebek is másképpen gyógyulnak: van, ami gyorsan elmúlik, van ami lassabban heged be van, ami soha. A gyásznak több fázisa is van, régen egy évben mérték a gyászidőszakot. Bármennyi ideig is tart, meg kell tanulnunk továbblépni, hiszen aki képtelen belenyugodni a „nincs tovább"-ba, az feleslegesen és többet szenvedhet élete folyamán.

Újabban nem csak a temető lett a gyász helyszíne, hanem a közösségi oldalak is. Egy fekete profilkép jelzi számunkra, az ismerősünk elvesztett valakit. És miután a gyászhír is itt itt közöljük, a részvétet nyilvánító üzenetek is ideérkeznek, egy komment, vagy akár egy szomorú szájli formájában. A szakemberek szerint az online részvétnyilvánítás is segítséget jelenthet a gyászolónak.

Könnyíti az elvesztés feldolgozását, ha építkezünk az elhunytak emlékéből.

A szakértők szerint fontos lenne, hogy ne tabuként kezeljük az elmúlás témáját, nagyon sok lelki baj ugyanis megelőzhető lenne a nyílt beszéddel.​

Heti Napló Sváby Andrással 1. rész - 2021.01.17.

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink