Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-12-06 06:50:00

Érkeznek a tájékoztatók, leállítják a tanárok tesztelését, de a PSZ nem tudja, ennek mi az oka

Csongrád megyében befejezték az iskolai dolgozók két hete megkezdett koronavírus-tesztelését - erről tájékoztatta az érintetteket kormánymegbízott. A pedagógusokat meglepte a döntés, hiszen az akció kezdetén úgy fogalmaztak, hogy hetente érkeznek majd szakemberek az iskolákba a tanárok szűrésére. A miniszterelnökség ezzel szemben egy mai közleményben már azt írja, a tesztelés egy kéthetes akció volt.

Levelet küldött az oktatási intézmények vezetőinek a Csongrád-Csanád megyei kormánymegbízott. Ebben az áll, hogy az operatív törzs döntése alapján az oktatási intézményekben megkezdett tesztelés - ahogy fogalmazott - egyelőre "leállításra kerül". A levélben megköszönte a részvételt, és óvatosságot kért. A PDSZ Szegeden élő választmányi tagja szerint a tesztek nem a kormány által várt eredményt hozták, ezért állították le.

"Nagyon sok pozitív teszt született, illetve, amit a PDSZ folyamatosan mond, hogy a tesztelésnek azért is nem vetik alá magukat az emberek, az oktatásban dolgozók, mert 60 százalékos táppénz jár, ha kiderül, hogy betegek" - mondta Guba János.

Híradónk stábja Szegeden járt, amikor a tesztelés két hete megkezdődött. Az Arany János Általános Iskolában akkor az ott dolgozó tanárok 90 százaléka vett részt a tesztelésben. A mintavételről azt mondták, hogy hetente megismétlik, de most kiderült, hogy nem csak Szegeden, hanem más helyeken is érkeznek a leállásról szóló tájékoztatók.

"Most nem tudjuk, hogy mi van, mert azt az információt kapjuk mindenhonnan, hogy kiértesítik sorban az intézményeket, hogy elmarad a jövő hétre tervezett tesztelés, de nem lehet tudni, hogy ennek mi az oka. Az az oka, hogy kellőképpen egészségesek vagyunk, vagy az az oka, hogy előrehozzák a téli szünetnek a kezdetét?" - fogalmazott Nagy Erzsébet, a PDSZ választmányának tagja.

Az okokról egyelőre nem lehet tudni részleteket, de a miniszterelnökség egy mai közleményben már úgy utal a pedagógusok szűrésére, mint egy kéthetes programra, amelynek tapasztalatait felhasználva kezdik a jövő héten a közigazgatási dolgozók tesztelését. A tanárok szűrésének újraindításáról pedig majd az Operatív Törzs dönt a közlemény szerint. A pedagógusokat érintő szűrés elején egyébként nem volt szó arról, hogy az intézkedést csak két hétre vezetik be.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink