Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-26 10:16:00

Nem vezet nyilvántartást a Klebelsberg Központ a koronavírusos pedagógusokról

Az állami intézményeket fenntartó Klebelsberg Központ nem vezet nyilvántartást a Covid–19-cel fertőzött pedagógusokról – közölték a Magyar Nemzettel.

Minden esetben a Nemzeti Népegészségügyi Központ dönt arról, hogy fertőzés vagy annak gyanúja miatt hány pedagógusnak és diáknak rendel el karantént. A karanténba kerülő, de nem beteg pedagógusok ugyanakkor vállalhatják, hogy otthonról folytassák a munkát. Ebben az esetben pedig a teljes fizetésüket folyósítja a fenntartó.

Bár Kásler Miklós szeptemberi bejelentése szerint a munkájukat ellátni nem tudó, koronavírusos vagy szoros kontaktnak minősülő pedagógusoknak sem kell lemondaniuk a fizetésükről: százszázalékos táppénzre jogosult, aki a Covid miatt nem tud dolgozni, Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, az ígéret gyakorlati alkalmazására egy kicsit még várni kell.

„Úgy tudjuk, hogy a kormányülésen már elfogadták a szóban forgó módosítást, de a konkrét jogszabály még nem született meg róla. Reméljük, mielőbb hivatalos formát ölt a miniszteri bejelentés” – fogalmazott az elnök.

A pedagógusok intézményben való megfertőződése ugyanis munkavédelmi szempontból foglalkozási megbetegedésnek minősül, amelynek gyanúját az észlelő orvos köteles az illetékes kormányhivatalhoz bejelenteni, ilyenkor jár a százszázalékos táppénz. De a lap úgy tudja, az igazgatók is segíthetnek bizonyítani, hogy az illető valóban a munkahelyén kaphatta el a fertőzést.

A pozitív laboreredmény birtokában pedig az intézményvezető kezdeményezésére a munkáltató telephelye szerint illetékes fővárosi vagy megyei kormányhivatal mint munkavédelmi hatóság állapíthatja meg, hogy a pedagógus a hivatásából eredően találkozott Covid–19-cel fertőzött személlyel – közölte a Magyar Nemzettel az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink