Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-10 06:22:00

Beköltözött egy hajléktalan a pécsi klinika üresen álló Covid-részlegére

Napokig lakott egy hajléktalan a pécsi koronavírus-központ egyik lezárt részén. Az ügyészség most emelt vádat a férfi ellen, aki amellett, hogy kéretlenül beköltözött az üresen álló részlegbe, számítógépeket és más eszközöket is ellopott, amelyeket aztán eladott, nagyjából félmillió forint értékben.

Tavasszal alakították ki a pécsi klinika infektológiai osztályán azt a részleget, ahova a tervek szerint koronavírussal fertőzött betegeket vittek volna. Ez azonban nem történt meg, az osztály üresen, lezárva, de minden eszközzel felszerelve állt.

A férfi erről tudomást szerezve költözött be a részlegre, ahol több napik életvitelszerűen lakott. Majd mikor észrevette, hogy műszaki berendezések is vannak az osztályon, azokat ellopta, majd eladta – mondta el híradónknak Kutas Tamás, a Baranya megyei Főügyészség szóvivője.

Az egyébként hajléktalan férfi félmillió forintnyi számítógépet és más eladható műszaki eszközt lopott el. A hajléktalanok ellátásával foglalkozó pécsi intézmény vezetője, Fonyó József híradónknak azt mondta, akinek nincs otthona, ott húzza meg magát, ahol lehetősége adódik: akár egy benzinkút vagy étterem mellékhelyiségében.

A férfinek egyébként a vád szerint az illegális beköltözés miatt nem kell felelnie, de a számítástechnikai eszközök értékesítése miatt lopással vádolják. Kerestük a klinikát is, de a folyamatban levő büntető eljárásra hivatkozva nem kívántak nyilatkozni.

Beköltözött egy hajléktalan az üresen álló, pécsi covid-részlegre

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink