Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-17 18:25:00

Karácsony: A vendéglátóhelyeken 11 után már végképp nem foglalkoznak a járványügyi védekezéssel

Nem az önkormányzat, hanem az állam feladata, hogy segítsen a vendéglátói szektoron – mondta híradónknak Karácsony Gergely. A főpolgármester hozzátette: jóhiszemű azzal a döntéssel kapcsolatban, hogy a szórakozóhelyeknek este 11 órakor be kell zárniuk. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerint 11 után már nehéz betartani a járványügyi előírásokat.

„Végül döntöttünk arról is, hogy a szórakozóhelyeket este 11 órakor be kell zárni”- jelentette ki a miniszterelnök szerdai videójában, ahol egyúttal arra kérte az embereket, saját érdekükben tartsák be a szabályokat. A fővárosi vendéglátóhelyek a járványügyi intézkedések miatt amúgy is szorult helyzetben vannak, az új szabály a kegyelemdöfést jelentheti.

Kocsis Máté szerint az új intézkedés aránylag kevés helyet érint.

„Kb. a budapesti szórakozóhelyek 10%-áról beszélünk. Hogy miért ebben került meghatározásra azt nem tudom, de azt állítom, hogy azért egy szórakozóhelyen 11 óra környékén már nehéz betartani a járványügyi előírásokat”

- fogalmazott.

A döntésről egyelőre kevés konkrétumot lehet tudni. Egyebek mellett azt sem, hogy pontosan mely egységek számítanak szórakozóhelynek, és azt sem, hogy mikortól érvényes az új szabály.

Karácsony Gergely szerint nincs gond a kormány döntésével. A főpolgármester azonban hozzátette: a vendéglátóipari szektor komoly segítségre az államtól számítson, ne az önkormányzattól.

„A vendéglátóhelyeken 11 után az emberek már végképp nem foglalkoznak a járványügyi védekezéssel, számos európai országban ezt a lépést meghozták, pl. Merkely professzor is javasolta. Lehet hogy emögött vannak szakmai érvek, ezeket velünk nem osztották meg, tehát én próbálok ebben jóhiszemű lenni, remélem, hogy ez segít a védekezésben"

- mondta.

A hetedik kerületben található a szórakozóhelyek jelentős része. Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester az ATV Startban úgy fogalmazott: értelmetlennek tartja a 11 órás zárást.

„Csöndesen jegyzem meg, hogy semmiféle problémánk nincsen már a bulinegyedben, egyrészt mert nagyon kevesen vannak, nincsenek külföldi turisták, másrészt beállt az a rendszer, amit közösen megcsináltunk a tulajdonosokkal, lakosokkal, meg az önkormányzattal együtt” - mondta Niedermüller.

Híradónk próbálta több szórakozóhely üzemeltetőjét is megszólaltatni a témában, kérdésüket azonban mindenki elhárította. Az egyik belvárosi hely tulajdonosa úgy fogalmazott: könnyen lehet, hogy a kegyelemdöfés következik.

A kegyelemdöfést jelentheti a 11 órás zárás a budapesti szórakozóhelyeknek

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink