Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-11 08:56:00

Palkovics megszólalt: “Nem nekem kell velük tárgyalni”, és nem hívja vissza Vidnyánszkyt

Nem látja indokát Palkovics László, hogy visszavonja Vidnyánszky Attila vagy a kuratórium megbízását - az innovációs miniszter az atv.hunak az SZFE sztrájkfenyegetése kapcsán kijelentette: nem neki kell velük tárgyalni, semmi újat nem tudna mondani. Szakmai vitákat kell lefolytatniuk, de “nem velem, egy mérnökemberrel, egy minisztérium élén”.

Mindenképpen válaszol a Színház-és Filmművészeti Egyetem ( SZFE ) hallgatóinak a neki címzett levelre Palkovics László, de nem látja indokát annak, hogy az állam, mint az alapítvány létrehozója visszavonja Vidnyánszky Attila elnök, a tagok, az alapítvány megbízását - az innovációs és technológiai miniszter azt követően nyilatkozott erről az atv.hunak, hogy a Színművészeti egyetemet elbarikádozó hallgatók levelet küldtek neki, és mint a Színház- és Filmművészeti Alapítvány fenntartói jogainak gyakorlójától azt kérik: hívja vissza Vidnyánszky Attilát, és szólítsa fel lemondásra az alapítvány kuratóriumát.

Azt, hogy miért nem tesz eleget a színművészetisek kérésének Palkovics László kérdésünkre azzal indokolta: “ezt a döntést jól megfontoltuk, a kutatórium összetétele Vidnyánszky Attila vezetésével megfelel a célnak”. Az, hogy szakmai viták folynak - mint fogalmazott - “ternészetes dolog”, ezeket a vitákat a kuratóriumnak kell lefolytatnia az egyetem vezetésével, illetve a mögöttük álló testületekkel.

“Nem nekem kell velük tárgyalni”

Arra, hogy ő leül-e újra tárgyalni az SZFE delegációjával, a hallgatók, illetve a sztájkbizottság képviselőivel, Palkovics László kijelentette: “nem nekem kell velük tárgyalni”.

Emlékeztetett, hogy az ITM által szervezett korábbi szakmai egyeztetésen az SZFE hallgatói is ott voltak, ott a felvetéseikre válaszolt, “ahhoz képest nem tudna most sem újat mondani” - mondta. A miniszter azt is hozzátette, nem gondolja, hogy neki tennivalója lesz a jövőben a színművészetis hallgatókkal. Ezek szakmai viták, ezeket szakmai körökben kell lefolytatni, “nem egy mérnökemberrel a minisztérium élén” - fogalmazott. Azt is megjegyezte, hogy az elmúlt időszakban nyolc magyar felsőoktatási intézményben volt modellváltás, de egyetlen másik magánegyetem hallgatói sem keresik meg szakmai vitákkal a minisztériumot.

Kinek a felelőssége?

Arra, hogy az kinek a felelőssége lesz, ha az SZFE-n szeptember 21-én sztrájkba lépnek, ha nem teljesülnek a követeléseik, és akkor a tanév sem kezdődik el az egyetemen, Palkovics László visszakérdezett: “Milyen felelőssége lenne ebben az ITM-nek? A sztájkot nem a minisztérium kezdeményezte”.

Ha egyet nem értés van, ha nem kezdődik el a tanév, annak azok a hallgatók látják kárát, akik ott tanulni akarnak. “A felelősség azoké, akik a hallgatók mögé bújva, a hallgatói önkormányzatra nyomást gyakorolnak” - jelentette ki végül Palkovics László.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem dolgozói szerdán nyújtották be sztrájkkövetelésüket, ebben azt kérika kormánytól, hogy garantálják az alkotás, az oktatás és az egyetem szabadságát, állítsák vissza a szenátus modellváltás előtti jogköreit, az egyetem belső működését önrendelkező, demokratikus úton, a szenátuson keresztül az egyetemi közösség határozhassa meg, az egyetem rektorát, intézetvezetőit, osztályvezetőit demokratikus úton, a szenátusi képviseleten keresztül pedig az egyetemi közösség választhassa meg, garantálják, hogy nem csökkentik az egyetem pénzügyi forrásait.

Ha a követeléseik nem teljesülnek, szeptember 21-től sztrájkot kezdenek az SZFE dolgozói, meghatározatlan ideig. Erről itt írtunk.

A színművészetiről Gulyás Gergely tegnap az ATV Egyenes beszédben azt mondta, a kormány nem része az SZFE körüli vitának, mivel az egyetem feletti kormányzati felügyelet megszűnt. A tüntetők most mintha visszakívánták volna a kormányt mint felügyelőszervet - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Ajánlom

További belföldi híreink