Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-01 08:03:00

Az SZFE hallgatói éjjel elfoglalták az egyetemet, és nem engedik be az új vezetést

Németh Gábor lemondott rektori tanácsadó, illetve Szurdi Panni, egy színműs hallgató az ATV Start című műsorában beszélt a jelenlegi helyzetről, és kiderült, hogy a tegnapi demonstráció után, éjjel barikádot állítottak a hallgatók.

Mindezt Szurdi Panni közölte, és hangsúlyozta, hogy a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől.

Mintegy kétszázötvenen táboroztak le az épületben.

A blokád a hétfő esti több száz fős tüntetés után alakult ki.

SZFE: Lemondanak vezetői státuszukról, de a hallgatókat nem hagyják cserben

 

Németh Gábor továbbá azt is elmondta, hogy azért sem jöhetett létre az egyeztetés, mert ők például először az ATV egyik kérdéséből hallottak arról, hogy a kinevezett kuratóriumi elnök, Vidnyánszky Attila már tud egy minisztériumi megbeszélésről. A kancellárt és Upor Lászlót hívták, de azt sem tudták, hogy ott lesznek a kurátorok, és azt sem tudták, konrétan miről beszéltek volna. Az egyetem alapvetően a sajtóból értesült az alapvető kérdésekről. 

A modellváltás terveinek megismerésére pedig elég sok idejük volt, de Németh szerint fontos kiemelni, hogy egy új campus ötlete már tíz éve is felmerült, folyamatosan volt róla szó, nem a modellváltás kéne lehetővé tegye a fejlesztést. Ami pedig a nemzetközi oktatás kérdését illeti, most is zajlik ilyesmi az SZFE-n, és csak pénzkérdés, hogy milyen színvonalú nemzetközi szaktekintélyeket tudnak meghívni. 

Az SZFE szabadságáért tüntettek az egyetem hallgatói

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink