Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-08-14 12:25:00

Keményen beleszállt a DK a kormányba: „meg sem lepődünk azon, hogy az illiberális gazdaságpolitika hazai pápái ismét elszámolták magukat”

A Demokratikus Koalíció szerint a magyar gazdaság második negyedéves drasztikus teljesítménycsökkenésének oka az, hogy a „Fidesz által a végtelenségig kivéreztetett magyar gazdaságot teljesen felkészületlenül érte a járvány, Orbánék pedig képtelenek voltak kezelni a kialakult helyzet, a munkahelyek megszűnését, a családok elszegényedését és a nyugdíjasok kétségbeejtő helyzetét”.

Bár a Pénzügyminisztérium a járvány kezdetén 10 százalékos visszaeséssel számolt – idézi fel a párt –, magyar gazdaságot a második negyedévben ennél sokkal nagyobb, 13,6 százalékos recesszió sújtotta. Ekkora hanyatlás még 2009-ben, a gazdasági világválság közepén sem történt – hívja fel a figyelmet a DK.

„Mi, európai magyarok már meg sem lepődünk azon, hogy az illiberális gazdaságpolitika hazai pápái ismét elszámolták magukat, és persze újra magukra hagyták a magyarokat” 

– fogalmaznak a közleményben. Szerintük a magyar gazdaságot ért „történelmi pofon” mindennél világosabban mutatja a kormány és a fideszes gazdaságpolitikusok „tehetetlenségét és tehetségtelenségét”.

Nőttek az árak, csökkent a termelés

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink