Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-13 16:45:00

Panaszt tett a tízéves gyerekhez száguldó mentőre egy idős férfi, mert a kocsi felverte a port a villamosmegállóban

A múlt héten egy villamosra váró 60 év körüli férfi azért tett panaszt az mentősökre, mert felverték a port egy Margit körúti megállóban – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-bejegyzésében.

A posztból kiderül, hogy a jelzett időpontban dugóban araszolva kapott riasztást a fővárosi eset kocsi, ami egy 10 éves gyermek segítségére indulva hajtott a sínekre.

Mint írják, a mentők kivizsgálták az “ügyet”, és a rendelkezésre álló információkból megállapítható, hogy a jármű jól megválasztott sebességgel érkezett, és biztonságosan haladt át a megállón. „A rutinos mentőtechnikus ráadásul a váltakozó hangmagasságú sziréna mellett, kürtszóval is igyekezett felhívni a figyelmet az érkező mentőautóra, a várakozók pedig több hátráló lépéssel jelezték, hogy segítik a mentő közlekedését” – olvasható a bejegyzésben.

Hozzáteszik ugyanakkor: az egység mindenre kiterjedő körültekintése, a biztonságos sebesség és a legnagyobb jószándék nincs arányban a felvert por mennyiségével, ezért az okozott kellemetlenségért elnézést kérnek.

A bejegyzésből mindezek mellett kiderül az is, hogy a mentősök végül perceken belül a helyszínre értek, „és tankönyvi emelt szintű ellátást nyújtottak”, aminek köszönhetően stabil állapotban szállíthatták kórházba kritikus helyzetben talált 10 éves sérültet.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink