Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-07-13 05:50:00

1300 forinttal drágább egy átlagos nagybevásárlás, mint tavaly ilyenkor

Történelmi csúcson az élelmiszerárak. Májushoz képest 1 százalékos; míg a tavalyi évet nézve jóval nagyobb, 5,5%-os emelkedést tapasztalhatunk a Privátbankár elemzése szerint. Az alma, a sertéshús, és a zöldség áremelkedése vezeti a mezőnyt, olcsóbb pedig csak 1-2 termék lett. A szakértők szerint a drágulás várható volt, de azt, hogy csökkenésre mikor számíthatunk, egyelőre nem tudni.

A Privátbankár 13 éve készíti el Árkosár névre keresztelt elemzését, melyben 30 élelmiszer árát vizsgálják havi rendszerességgel három kiválasztott hazai hipermarket polcain – árulta el az ATV Start című műsorában a portál főszerkesztője Gáspár András. A begyűjtött adatokból pedig átlagot számolnak, nemcsak az egyes termékcsoportokra, de a teljes kosárra nézve is.

Az árak aktuális állásáról elmondta: májusról júniusra 1 százalékos, míg tavaly júniushoz képest 5,5%-os drágulást tapasztaltak, ami az jelenti, hogy jelenleg több mint 1200-1300 forinttal drágább egy átlagos nagybevásárlás, mint tavaly ilyenkor.
Bár tapasztaltak némi emelkedést az egyes áruházláncok közötti árkülönbségben, de összességében elmondható, hogy a mezőny továbbra is nagyon együtt mozog.

Aktuálisan nagyjából 3 százalék fölött áll az eltérés, ami körülbelül 600 forint különbséget jelent a legdrágább és a legolcsóbb beszerzési hely között. Hozzátette: a kismértékű különbség a kutatásuk módszertanára nézve is pozitív visszajelzés, hiszen nincsenek nagy kiugrások, így valóban képesek stabil, egységes és általános árszínvonal-változást előre jelezni. A felmérésnek ugyanis ez lenne az elsődleges célja – tette hozzá.

Mint az a kutatásukból is kiderült, legnagyobb mértékben az alma drágult: nagyjából 95%-os áremelkedést mértek. Ennek okáról Gáspár elmondta: a gyümölcs árának alakulását leginkább az időjárás és a termés minősége befolyásolja, az előző évi termés minőségéből pedig már előre meg lehetett jósolni a drágulást. Hozzátette: az emelkedésre mindezek mellett természetesen további munkaerőpiaci tényezők is hatással vannak.

A gyümölcs mellett a zöldség árára is növekvő árszínvonal a jellemző. Hiába tapasztalható az előző hónaphoz képest némi csökkenés, éves viszonylatban továbbra is emelkedés a jellemző – mutatott rá Gáspár. A havi csökkenés oka leginkább az idényzöldségek hazai beérésének köszönhető.

A sertéspestis és a munkaerőpiaci körülmények miatt jelentős növekedést mértek továbbá a húsárak területén is, ami elsősorban a sertéshúst és az ebből készült feldolgozott termékeket érinti. A párizsi esetében például jelentős, 30%-fölötti emelkedés tapasztalható most már hónapok óta.

Arról, hogy mi az, aminek az ára mégis csökkent, Gáspár nem tudott különösebben hosszú listát összeállítani. Csupán a burgonya kapcsán tapasztalnak – immár második hónapja – mérséklődést, valamint egyes üdítőket (például a narancslé) lehet még a korábbinál olcsóbban beszerezni.

Egyes szezonális gyümölcsökről, így például a dinnyéről egyelőre még kevés adatuk van. Magyar dinnyét is csak egy helyen találtak, mindenhol máshol Olasz- illetve Görögországból származó gyümölcsöt kínáltak. Eddig nagyjából 200 forint körüli kilónkénti árat tapasztaltak, de mivel a dinnyeszezon majd csak ezután fog igazán felpörögni, akkor derül majd ki, hogy az elmúlt évek 100 forint körüli minimumárát sikerül-e megközelíteni.

A KSH-kutatásokkal kapcsolatban elmondta: a Privátbankár módszertana sokkal egyszerűbb, így mindig egy hónappal előrébb járnak, de az irányok mindkét esetben egybevágnak. Kisebb eltérések csupán abból adódhatnak, hogy a Privátbankár csupán hipermarketeket vizsgál, míg a KSH a teljes piacot.

A KSH adatai szerint az év első 6 hónapjában tavalyhoz képest 3,4%-kal nőttek a fogyasztói árak, és az egyre gyorsuló éves infláció is 2,9%-ra emelkedett. Ezek kapcsán Gáspár megemlítette, hogy a benzin még mindig bő 10-11%-kal olcsóbb a tavalyi év azonos időszakához képest. Ugyanakkor szerinte számolnunk kell további emelkedéssel.

A KSH szerinti 7,8%-os élelmiszerár emelkedéséről úgy Gáspár vélekedett, az alacsonyabb jövedelműeket, és a nyugdíjasokat kifejezetten rosszul érinti. Az utóbbi réteget ráadásul a teljes társadalmat érintőnél jóval magasabb, 3,6%-os infláció sújtja.
Gáspár kérdésre elmondta: a kormány 2,8%-os előrejelzésével ellentétbe, az Magyar Nemzeti Bankhoz hasonlóan a Privátbankár is 3% fölé teszi az egész évre várható infláció mértékét. Ha ez bekövetkezne, az egyetlen jó hír a rossz hírben az lehetne – fogalmazott –, hogy ebben az esetben a nyugdíjkiegészítés elérhetné az 1%-ot.

 

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink