Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-24 19:00:00

SZFE: "A kérdések nagy részére továbbra sem érkezett válasz"

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerda délután fogadta az Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetőit, illetve a hallgatók képviseletét, hogy a lehetséges átalakításról egyeztessenek.

Az ATV Híradónak Podlovics Laura nyilatkozott az egyetem hallgatói önkormányzatának képviseletében a tárgyalás után, és elmondta, hogy egy rövid bevezető után egyből rátértek a hallgatók kéréseire. 

"A kérdések nagy részére továbbra sem érkezett válasz, illetve olyan válasz, ami nem az eddig ismert konkrétumokat tartalmazta, ezért egy egyre indulatosabb beszélgetés alakult ki. Volt értelme, mert legalább kialakult egy beszélgetés, egy párbeszéd."

Az SZFE öt pontban rögzítette az igényeiket, hogy mit szeretnének elérni az egyeztetések során, mivel ezek nincsenek konkretizálva a törvényjavaslatban. Ám Palkovics hangsúlyozta, hogy az említett kérdésköröket az alaptörvény tartalmazza.

Élőben jelentkeztünk az SZFE-Palkovics egyeztetésről

 

Az egyetem többek között azt is szeretné, hogy jövő szeptember elsejére tolják el az átalakítást, illetve az egyetem maga választhassa ki rektorát, és nevezzék ki rektorrá a rektorhelyettest, Upor Lászlót, akit az SZFE már tavaly kijelölt.

Vidnyánszky Attila szintén ott volt az egyeztetésen, vele is elindult regy párbeszéd.

Mindeközben az ITM már kiadott egy nyilatkozatot, miszerint egy világszínvonalú intézmény a cél, és Palkovoics a higgadt párbeszéd híve. A részletekről itt írtunk bővebben.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink