Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-06-24 21:14:00

Egy földút leaszfaltozása ellen tiltakoznak a XVIII. kerületben

Egy másfél kilométeres útszakasz miatt alakult ki konfliktus néhány száz lakó és a XVIII. kerületi önkormányzat között. A lakók tiltakoznak a földút aszfaltozása ellen, mert szerintük ehhez túl sok fát kellene kivágni. Az önkormányzat viszont úgy érvel: a 21. században ne legyenek földutak a fővárosban.

 

A XVIII. kerülete Budapest egyik legnagyobb erdeje mellett fekszik, és talán éppen ez generálta a helybeli lakosok és az önkormányzat között jelenleg fennálló feszültséget.

A probléma ugyanis az, hogy az önkormányzat az erdő és a lakóházak közötti 1,3 tized km-es szakaszon utat szeretne építeni. A tervezett nyomvonal egy 5 ezer négyzetméteres parkosított területen haladna. Az útburkolás a helyiek szerint 150-200 fa, több száz cserje, bokor kivágását, illetve több nagyobb különálló gondozott füves terület felszámolását vonná maga után.

A helyiek szerint az elmúlt évtizedben több alkalommal is tervbe vették a terület burkolását, a lakossági ellenállás azonban idáig mindig célt ért. Az önkormányzat most kérdőívben próbálta felmérni az igényeket, a környéken élők azonban nem elégedettek ezzel.

Krajlik József, XVIII. kerületi lakos híradónknak arról beszélt, arra kérték a helyieket, hogy amennyiben nem támogatják az út megépítését, küldjék vissza az erről szóló levelet az önkormányzatnak, akik pedig ezt nem teszik meg – derült ki az illetékesekkel való beszélgetések során –, azok szavazata automatikusan igennek minősül.

Az alpolgármester szerint több éves törekvés, hogy egy 21. századi fővárosban ne legyenek földutak. Az említett út burkolására pedig az utolsó földút pályázatok egyikén pályázott az önkormányzat, amit meg is nyert. Petrovai László szerint azért lenne fontos, hogy ez a beruházás most megvalósuljon, mert később valószínűleg már nem lesz rá pénz. Ráadásul szerinte egyébként sem egyértelmű a kezdeményezés elutasítása. Az alpolgármester szerint a megkérdezetteken kívül sok olyan, a kerület környéken lakó ember használhatja az utat, akit zavarhat, hogy „egy poros úton” érik el úti céljukat.

Az alpolgármester szerint az önkormányzat kompromisszum kész és az eredetileg tervezett nagy teherbírású aszfalt burkolatú út helyett, térköveznék ezt a szakaszt és úgy alakítanák ki, hogy minimálisra csökkentsék az átmenő forgalmat.

A lakók azonban ragaszkodnak a földúthoz, és jogi lépéseket is kilátásba helyeztek.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink