Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-28 07:12:00

Érd polgármestere: Ha nem kapunk segítséget, százával kell elbocsátani az önkormányzati dolgozókat

Csőzik László az ATV Start című műsorában azt mondta: levelet ír Banai Péter Benő államháztartásért felelős államtitkárnak, amelyben kétmilliárd forintos támogatást kér Érdnek. Enélkül ugyanis szerinte szinte biztosan csődbe megy a város a kormányzat megszorító intézkedései miatt.

Csőzik László azt mondta, a járvány elleni védekezéssel indokolt elvonások minden önkormányzatot egyformán sújtanak, de szerinte a kormányzat - ha akar - talál eszközöket arra, hogy a nem ellenzéki vezetésű önkormányzatokat segítse. A polgármester a műsorban úgy fogalmazott: "csípi a kormányzat szemét", hogy tavaly október óta több az ellenzéki vezetésű település, ezért most a költségvetési törvényen keresztül igyekszik kompenzálni.

"Az önkormányzatok autonómia nélkül szinte fabatkát sem érnek"

- fogalmazott Csőzik, hozzátéve: még ma levelet ír Banai Péter Benő államtitkárnak, amelyben támogatást kér a város számára. Ha ezt nem kapják meg, a polgármester szerint Érd önkormányzata komoly csonkításokra kényszerül.

Csőzik szerint ma már nem az a kérdés, hogy a településen lesz-e pénz újabb fejlesztésekre, hanem az, hogy az alapvető szolgáltatásokat fenn tudják-e tartani. A polgármester úgy látja, a kormány célja az, hogy az ellenzéki városvezetőket alkalmatlan színben tüntesse fel, a megszorító intézkedésekkel viszont nem csak a polgármestereket, de a települések lakóit is rossz helyzetbe kényszeríti.

A polgármester azt mondta, adókat emelni már nem tudnak, így is "meg van feszítve a város", ezért vagy elbocsátásokra, vagy intézményi összevonásokra, vagy a kulturális- illetve sportélet lenullázására kényszerülnek.

Csőzik szerint jelenleg mintegy 1600 ember dolgozik a közszférában Érden, ha nem kapnak segítséget, százas nagyságrendű elbocsátásokra kényszerülhetnek.

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink