Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-05-24 09:40:00

Megkezdték az előkészületeket két új katonai középiskola megépítésére

Komoly előkészületek indultak el a két új katonai középiskola megépítésére Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron – tudta meg a Magyar Nemzet.

Elkészültek a statikai vizsgálatok és a megvalósíthatósági tervek a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégium létrehozásához – tudta meg lap. A Honvédelmi Minisztérium ezzel kapcsolatosan megerősítette, hamarosan elindulhat a tervezési feladatok pályáztatása és lebonyolítása is az erről szóló a kormányhatározatnak megfelelően, miután benyújtották a kialakítási feltételekkel és az új intézmény létrehozásával kapcsolatos további intézkedésekről szóló kormány-előterjesztést.

A hódmezővásárhelyi katonai középiskola megépülésével már két ilyen intézménye lehet majd az országnak, de terveznek egy harmadik honvéd kollégiumot is, Székesfehérváron. A székesfehérvári honvéd kollégiumról is megkezdődtek már az egyeztetések a város által javasolt ingatlanokról, amelyeken megépíthetik majd az új középiskolát – idézi a szaktárca tájékoztatását a lap.

Az építkezés helyszínéül választott ingatlan állapotától is függ, hogy melyik tanévtől kezdheti meg működését a kollégium. A Fejér megyei város azért is megfelelő egy ilyen tanintézmény létrehozására, mert igazi katonai központ, itt működik a Magyar Honvédség Parancsnoksága.

Amennyiben ezek a beruházások megvalósulnak, már három katonai középiskola lesz Magyarországon: a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium mellett Hódmezővásárhelyen és Székesfehérváron is lesz ilyen intézmény. Ez azért is fontos, mert a rendszerváltás után szinte az összes katonai középiskolára lakat került arra hivatkozva, hogy megszűnt a sorkatonaság. Valaha tizenhat ilyen középiskola volt az országban, az utolsót még a szocialista Juhász Ferenc minisztersége idején szüntették meg.

További részletek itt.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink