Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-14 14:34:00

MSZP: A jelenlegi járványhelyzet nem indokolja, hogy a kormányzat ilyen drasztikus lépést tegyen

Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy ne csak a koronavírus-fertőzötteknek, de minden más betegnek is biztosítsa a szükséges egészségügyi ellátást - erről beszélt a párt országgyűlési képviselője online sajtótájékoztatóján.

Bangóné Borbély Ildikó úgy fogalmazott: a járvány elmúltával azzal fog szembesülni az ország, hogy többen halnak meg az elmaradt ellátások miatt, mint ahány áldozatot a koronavírus követelt.

"A járványra hivatkozva nem lehet megszüntetni a többi ellátási rendszert. Az alaptörvény is rendelkezik arról, hogy az alapellátáshoz való jogot biztosítani kell az embereknek"

- szögezte le.

A képviselő orvosokkal szembeni politikai leszámolásról beszélt, emlékeztetve arra, hogy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a hétvégén két orvosigazgatót is felmentett beosztásából. Bangóné Borbély Ildikó hangsúlyozta, eközben a miniszter utasította a kórházakat, hogy a közfinanszírozott ágyaknak minimum a hatvan százalékát szabadítsák fel.

Azt mondta, a nyilvánosság által is ismert adatok alapján a jelenlegi járványhelyzet nem indokolja, hogy a kormányzat ilyen drasztikus lépést tegyen.

Hogyan fordulhat elő, hogy nagyon súlyos, akár daganatos betegeket bocsátanak haza? - kérdezte a képviselő, felvetve, hogy a hozzátartozók képesek lesznek-e ellátni ezeket az embereket.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink