Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-08 20:30:00

Matolcsy szerint idén a GDP 2-3 százalékkal növekedhet, ezt közgazdászok máshogy látják

3-ezer milliárd forinttal segíti a Magyar Nemzeti Bank a gazdaság újraindítását. Matolcsy György szerint az eddigi intézkedések gazdasági és pénzügyi biztonságot teremtettek hazánkban, ezért úgy gondolja, hogy a GDP idén 2-3 százalékkal nő. A híradónk által megkérdezett közgazdászok viszont azt mondják: 2020-ban biztosan nem lesz növekedés.

A koronavírus okozta gazdasági károkat, Palkovics László háborús időkhöz hasonlította, ezért a gazdaságvédelmi alap számára 1345 milliárd forintot különítettek el. Közben a Jegybank gazdaságélénkítő intézkedéseket hozott.

A legfontosabb döntések a Növekedési Hitelprogramhoz és a Kötvény Programhoz kötődnek. Ez előbbi a nagyvállalatokat érinti, 1000 milliárdos kerettel, 20 év futamidőre,10 milliárdos hitelösszeggel. A hitelt a vállalatok bármilyen célra felhasználhatják. A bankrendszer tagjainak 4 %-os kamattámogatást adnak. Továbbá a jegybank két hetes hitelbírálati időt ír elő, mert mint elhangzott „az idő most életet ment.”

"A Magyar Nemzeti Bank és a Monetáris Tanács a mai napon ezekkel a döntésekkel 3000 milliárd forint új forrást adott a gazdaságnak. Ez az magyar, ez évre várt bruttó hazai termék 6 százaléka." - mondta Matolcsy György.

Az MNB korábbi elnöke, Bod Péter Ákos szerint, ez egy szokásos jegybanki döntés, egész Európában ez történik. Úgy véli, a fizetőképesség megőrzése érdekében helyénvaló pénzt pumpálni a gazdaságba.

"Bár, hozzá kell tennem, hogy azok a beruházási konstrukciók, amelyeket most nagyon erősen megtámogatnak, azok valószínűleg nem nagyon fognak megvalósulni, mert a vállalatoknak most nem az a legnagyobb gondja most az, hogy hogyan fejlesszenek, hanem a legtöbben a túléléssel küszködnek." - fejtette ki Bod Péter Ákos.

A Portfolió gazdasági elemzője is hasonlóan nyilatkozott. Ő úgy gondolja a Jegybank mostani könnyítő intézkedéseit a gazdaság majd később, egy felívelő szakaszban tudja kihasználni.

"Amikor az lesz a kérdés, hogy milyen gyorsan tud majd fellendülni. Amikor tűnnek el ezek a keresleti korlátok, akkor lehet majd azt látni, hogy a gazdaságban egyre inkább van hitelkereslet és ezért vannak beruházások, lehetőségek és ezeket a vállalatok meg is akarják ragadni." - tette hozzá Madár István elemző.


Matolcsy György derűlátó kijelentését – miszerint idén a GDP 2-3 százalékkal növekedhet - Madár István és Bod Péter Ákos is bizonytalannak nevezte. A híradónk által megkeresett közgazdász is ezen a véleményen van. 


"Növekedési előrejelzést adni ebben a helyzetben nem nagyon tudunk, mert a magyar gazdasági növekedés kilátásai, erősen függnek a járványügyi helyzettől. Illetve azoktól a járványügyi intézkedésektől, amelyeknek a mellékhatásaiként a gazdasági növekedés erősen visszaesik." - vélekedett Duronelly Péter, közgazdász.

Összességében mindegyik szakértő azt mondta, hogy bár hazánkban az elmúlt évben a régió átlagánál magasabb volt a gazdaság növekedésének dinamikája, és az idei év elején is jók voltak a kilátásaink, az év egészére biztosan nem várható növekedés.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink