Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-04 10:35:00

Koronavírus: Müller Cecília súlyos szavakkal üzent az idősotthonok fenntartóinak

Újabb hat ember halt meg koronavírus-fertőzés következtében Magyarországon - hangzott el az operatív törzs szombat délelőtti tájékoztatóján. Az elhunytak mindegyike krónikus beteg volt - mondta Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Az elmúlt napon 678 főre emelkedett a fertőzöttek száma, 6 fő elmúlt az elmúlt napon. Valamennyien krónikus megbetegedésben szenvedtek, többségük 80 év körüli személy volt – jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos, aki hozzátette: jó hír, hogy 58-an meggyógyultak. Elmondta, hogy 19424 laboratóriumi vizsgálatot végeztek el idáig, a WHO által ajánlott módszerrel.

Éppen egy hónappal ezelőtt derültek ki az első pozitív esetek regisztrálása Magyarországon, két iráni diák volt az első két beteg – mondta. Müller kitért arra is, úgy vélik, hogy megfelelő időben, megfelkelő intézkedéseket hoztak, és úgy véli, még mindig valamennyivel a környező országok előtt járunk. Még mindig nem kiugró mértékben történnek a megbetegedések, naponta 60 körüli új fertőzött van, mértékletesen növekszik a fertőződés. Ez nagyban köszönhető az állampolgárok fegyelmezettségének – tette hozzá a tisztifőorvos.

Müller szerint az intézkedések miatt kontroll alatt lehet tartani a járványt. A szép időre való tekintettel arra kéri az állampolgárokat, hogy figyeljenek: ne terjedjen a betegség. Tisztában van vele, hogy ezt egyre nehezebb lesz megvalósítani a tavasz miatt.

Fokozottan kell figyelni továbbra is a személyi higiéniára, főként a kézmosásra – figyelmeztet Müller. Hozzátette: számos közintézményben elhelyezték a kézfertőtlenítőket. Továbbra is fenntartják a látogatási tilalmakat a kórházakban, szociális intézményekben – jelentette ki a tiszti főorvos. Kéri, hogy ezekben az intézményekben folyamatosan és szigorúan tartsák be a higiéniás szabályokat.

Müller Cecília leszögezte, hogy ellenőriztetni fogja, hogy minden szabályt betartanak-e a fenntartók az időseket ellátó szociális intézményekben. Minden lehetséges módon oda kell irányítanunk a figyelmünket, hogy ne legyenek tömeges megbetegedések az ilyen intézményekben – nyomatékosított az országos tisztifőorvos.

Lakatos Tibor a határhelyzettel kezdte: nincs fennakadás a belépő forgalomban, a kilépő oldalon Románia fele van nagyobb várakozási idő, mert a román fél 30-40-es csoportokban vizsgálja az autókat. Lakatos arról is beszélt, hogy ezidáig már több mint 12 ezer esetben rendeltek el lakossági házikarantént. A mai napon 6 repülőgép hozott orvosi szállítmányt az országba, délután még érkezik egy teherszállító gép Kínából – tette hozzá Lakatos.

Az operatív törzs ma reggeli ülésén áttekintette az eddigi intézkedéseket, és újakat is hozott – jelentette ki, a tegnapi nap végére több mint 50 kórházba vittek védőfelszereléseket. Továbbra is folyamatosan szervezik a védőeszközök beszerzését, remélhetőleg a jövő héten is számos szállítmány érkezik Magyarországra – tájékoztatott Lakatos.

Arra a kérdésre, hogy milyen intézkedések várhatók abban az fővárosi idősotthonban, ahol többen is megfertőződtek koronavírussal, illetve van-e tervben általános intézkedés a hasonló intézményekkel kapcsolatban. Müller válaszában elmondta, hogy egy kétnapos történeten vagyunk túl, először a tüneteket produkáló lakókat vizsgálták, és elkülönítették azokat, akik általános rossz közérzetre panaszkodtak. Ezt követően határozatot adott ki a kerületi tisztifőorvos, és meghatározta azokat a döntéseket, amikkel meg lehet akadályozni a járvány tovább terjedését. Szobakarantént kellett elrendelni az intézményben, megkezdődött a fertőtlenítő nagytakarítást, és több mint 200 mintavétel történt. Úgy látják, hogy sikerül meggátolni a vírus terjedését – tette hozzá Müller.

Arra a kérdésre, hogy tervez-e határozottabb fellépést a rendőrség a kijárási korlátozás betartatására. Lakatos elmondta, hogy eddig is törekedtek a humánus fellépésre, összesen 1849 figyelmeztetéssel éltek szabálytalanságok miatt. Ha szükséges, komolyabb eszközökkel is fellépnek, eddig 327 embert jelentettek fel szabálysértés miatt, és több mint 200 embert a helyszínen bírságoltak meg.

Müller Cecília további kérdésre elmondta: nincs hiány inzulinból. Az országos tisztifőorvos további kérdésre elmondta: nem akarja megbecsülni, hogy hány megbetegedés várható, de azt gondolja, hogy jelentősen fog még növekedni a betegek száma. Még a tömeges megbetegedések előtt állunk – tette hozzá.

Lakatos Tibor az álhírekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: azok nagyban nehezítik a munkájukat. Utalt arra, hogy amikor elterjedt a vesztegzár álhíre, tömeges mozgás indult meg az országban, és elkezdték felvásárolni az élelmiszerkészleteket.

Arra a kérdésre, hogy jelenleg hány külföldi utazik át az országon, Lakatos Tibor ezt válaszolta: napi 1000 személy engednek át, a teherforgalom ennél jelentősen nagyobb. Nem kapnak rendőri kíséretet, nem ellenőrzik folyamatosan a mozgásukat, de csak kijelölt útvonalon közlekedhetnek, és kijelölt pihenőhelyeken állhatnak meg.

A miniszterelnök által bejelentett 58 lefoglalt hotellel kapcsolatban Lakatos elmondta: a katasztrófavédelmi törvény lehetőséget ad arra, hogy ezeken a helyeken szállást adjanak orvosoknak, ápolóknak. Ez nem azt jelenti, hogy kiszállt a katonaság és lezárta a szállodákat, hanem lebiztosították a szükséges helyeket. Az ország több pontján történ ilyen lebiztosítás védekezésben dolgozó munkatársak elhelyezésére.

Arra a kérdésre, hogy mi várható egy esetlegesen kifejlesztett vakcinától, Müller Cecília azt válaszolta: a megelőzés, hogy „mikor jön a vírus”, egyből tudjon reagálni a szervezet.

Az ATV és az Index is arról a főnővérről kérdezte Müller Cecíliát, aki a Facebookon jelentette be, hogy fertőzött, és állítólag bejárt dolgozni. A tisztifőorvos nem cáfolt a hírt, sajnálja hogy ilyen bekövetkezett, és továbbra is arra kér minden érintett, hogy nagyon vigyázzanak magukra. Nem helyes az, ha valamilyen ismeretet szerzünk, és nem tájékoztatjuk a hatóságokat, mert így nem tudnak óvintézkedéseket hozni – tette hozzá.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy továbbra is a háziorvos dönt arról, hogy a beteget szükséges-e vizsgálni. A háziorvosok részére tágabb teret biztosítottak a gyanús esetek körét tekintve.

Ajánlom

További belföldi híreink