Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-02 14:40:00

Mirkóczki: ez még a kormánypárti polgármestereknek is vállalhatatlan volt

A jobbikos polgármester szerint azért vonta vissza a városvezetők jogkörét csorbító módosítását a kormány, mert az még a kormánypárti polgármestereknek is vállalhatatlan volt. Egerben még nem tudni koronavírus-fertőzöttről, és hamarosan érkezik ezer gyorsteszt és 30 ezer maszk a városba.

Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, szerda délután visszavonta a kormány azt a módosítását, ami jelentősen csökkentette volna a polgármesterek mozgásterét. „A kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik, ezért eltekint ettől a módosítástól, és a polgármesterek jogosítványai a veszélyhelyzetben továbbra is az eddigiek szerint gyakorolhatóak – közölte Gulyás Gergely az MTI-vel.

Portálunk információi szerint a kormány a polgármesterek „lázongása" miatt visszakozott, Kovács Zoltán államtitkár pedig az ATV Egyenes Beszédben tegnap este arról beszélt, hogy nem most van itt az ideje a módosításnak, de nyugodtabb időkben vissza fognak térni a kérdésre.

Csütörtök reggel Mirkóczki Ádám, Eger polgármestere adott Skype-interjút az ATV Start című műsorának. A városvezetőt többek között arról kérdezte a műsorvezető, hogy miért nyújthatták be, és aztán miért vonták vissza kevesebb mint egy nap alatt a módosítást. Mirkóczki szerint a járvány elleni védekezésben semmilyen logika nem diktálta a polgármesteri jogkörök csorbítását, sőt, véleménye szerint a gyors reagálás érdekében éppen nagyobb jogkört kellett volna biztosítani a városvezetőknek.

 

A politikus szerint azért vonták vissza a módosítást, mert az még a kormánypárti polgármesterek számára is vállalhatatlan volt.

„Nem gondolom, hogy van ma Magyarországon olyan polgármester, aki szívesen venné azt, hogy a döntéseire adott esetben öt napot várnia kell, olyan emberek részéről, akik nem is biztos, hogy a helyi ügyekkel tisztában vannak" – fogalmazott, és hozzátette: szerinte, egy ilyen válságos időszakban egy rossz döntés is sokkal jobb, mint egy nemdöntés. Mirkóczki kérdésre azt is elmondta, hogy amíg a kormány által kihirdetett vészhelyzet fennáll, addig a polgármesterek egyszemélyben gyakorolhatják a közgyűlések jogköreit.

Gyorstesztek, maszkok

Mirkóczki Ádám nemrég bejelentette, hogy 1000 darab koronavírus-gyorstesztet rendelt az egriek számára. Ezzel kapcsolatban a műsorban elmondta, hogy a jövő hét elején várható a tesztek érkezése. Hangsúlyozta, hogy csak azokat fogják vizsgálni, akik a koronavírusra jellemző tüneteket produkálják – köhögnek, lázasak vagy fáj a mellkasuk. A teszteket orvosoknak fogják szétosztani. „Bár hozzáteszem, hogy ez sem a város feladata lenne" – jelentette ki.

„Horror" – vágta rá, amikor a műsorvezető arról kérdezte, hogy mennyibe kerül a gyorsteszt ára, és hozzátette: nagyon nehezen találtak olyan céget, ahol ilyen nagy mennyiségben állt rendelkezésre. Azt is elárulta, hogy egy magyar céggel sikerült leszerződniük, és 16 ezer forint körül volt egy gyorsteszt ára. Arra a kérdésre, hogy kaptak-e segítséget az államtól, úgy fogalmazott: nem, de feladatot annál inkább.

Mirkóczki azt is elmondta, hogy úton van 30 ezer maszk, amit a város számár rendelt. Tudomása szerint Egerben továbbra sincs fertőzött. ​

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink