Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-04-01 18:10:00

Tusk: A járvány után el kell gondolkodni a Fidesz kizárásán

Az Európai Néppártnak (EPP) felül kell vizsgálnia eddigi álláspontját a Fidesz tagságáról - jelentette ki Donald Tusk, az EPP elnöke a pártcsalád tagjainak írt nyílt levélben szerdán.

Tusk: A járvány után el kell gondolkodni a Fidesz kizárásán

A néppárti vezető levelében azt írta, a rendkívüli helyzetre vonatkozó jogszabályokat a koronavírus okozta járvány indokolja. Azokra szükség van még a demokrácia korlátozása árán is, azonban nem engedhető meg, hogy visszaéljenek velük. Kijelentette: a rendkívüli intézkedéseknek a koronavírus-járvány megfékezését kell szolgálniuk, nem pedig a kormányok hatalmának kiterjesztését állampolgáraik felett.

"Politikailag rendkívül veszélyes és erkölcsileg elfogadhatatlan a világjárványt állandó vészhelyzet kihirdetésére használni " - szögezte le. Tusk szerint ez az oka annak, hogy számos aggály vetődött fel a magyarországi helyzettel kapcsolatban. Sokak szerint ugyanis túlzóak a vészhelyzeti szabályok, de legfőképp azért, mert hogy azokat időkorlát nélkül vezetik be.


"Sokan Önök közül nem egyeztek bele a Fidesz kizárásába a politikai családunkból, annak ellenére sem, hogy bírálták Orbán politikáját a korábbi döntései miatt" - fogalmazott Tusk.

Jelenleg legfontosabb feladat a járvány megfékezése, azonban hamarosan eljön az ideje, hogy a pártcsalád felülvizsgálja a Fidesz tagságával összefüggő álláspontját - írta levelében Donald Tusk.

Az EPP politikai közgyűlése 2019. március 20-án a néppárt elnöksége és a Fidesz megegyezése alapján döntött a Fidesz tagságának felfüggesztéséről a párt kritikus álláspontja és a pártcsalád alapvető értékeinek állítólagos megsértése miatt. Arról is határoztak, hogy megvizsgálják a magyarországi helyzetet és a Fidesz tevékenységét.

A pártcsalád február elején tartott brüsszeli politikai gyűlésén arról döntött, hogy folytatódik a párbeszéd az Európai Néppártban (EPP) a Fidesz tagságával kapcsolatban felvetődött kérdésekről, és érvényben marad a párt tagságának önként vállalt felfüggesztése is. A felfüggesztés és a párbeszéd folytatásának határidejéről nem esett szó.

 

 
atv.hu / MTI

Ajánlom

További belföldi híreink