Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-03-30 19:27:00

Koronavírus: vakcina hiányában a második hullám sem elképzelhetetlen

Gyógyszervizsgálatok sokasága folyik jelenleg a világban, és már a klinikai vakcina tesztek is elkezdődtek – egyebek mellett erről beszélt Lisziewicz Julianna az ATV Start című műsorban. Az immunológus szerint ha nem találnak megoldást a koronavírus ellen, akkor a betegség második hulláma is feltűnhet később.

 

Nagyjából két hete kezdődtek el az első klinikai tesztek a vakcinákkal, és arra is vannak tervek, hogyan lehet ezt a folyamatot felgyorsítani – erről beszélt az immunológus az ATV Start című műsorban. Lisziewicz Julianna hozzátette: nemzetközi folyóiratokban is jelentek meg arról cikkek, hogy ha az említett vakcina hatásos, akkor talán év végére is lehet eredménye.

Ennél is gyorsabban lehetne kideríteni – folytatta –, hogy a jelenlegi gyógyszerek közül van-e olyan, ami hatásos lehet a vírusra. Mint mondta, több, mint 200 klinikai vizsgálat van folyamatban a világban, ahol a pácienseket két csoportra bontják.

Az egyik csoport kapja a kérdéses szert vagy annak kombinációját, a másik pedig a jelenleg elérhető legjobb kezelést. Ha pedig statisztikai szignifikáns eredmény van a kezelt csoportban, akkor kijelenthetjük, hogy a gyógyszer vagy koktél hatásos.

Lisziewicz Julianna arról is szót ejtett, hogy akár tünetmentesen is lehet fertőzni. Ha viszont nagyszámú vírust hordozunk, akkor elképzelhető, hogy 1-2 embernél is többnek lehet átadni, mivel a fertőzés a vírus mennyiségétől függ.

Jelenleg egy második hullámra lehetne számítani, még akkor is, ha sikerülne megfékezni a vírust. Kivéve akkor, ha van vakcina és hatásos gyógyszer. Ennek hiányában szerinte várható egy második hullám.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink