Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-03-12 15:28:00

Bezárnak a mozik, színházak, múzeumok és a könyvtárak is Budapesten

Legalábbis azok, amelyek fővárosi fenntartásban vannak – jelentette be a főpolgármester. Karácsony Gergely arról is beszélt, hogy partnerséget kér a kormánytól és a budapesti munkaadóktól is.

Bezárnak a mozik, színházak, múzeumok és a könyvtárak is Budapesten
Karácsony Gergely főpolgármester, fotó: MTI

A Fővárosi Önkormányzat kész arra, hogy meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyek a budapestiek érdekét szolgálják – erről beszélt Karácsony Gergely a koronavírussal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, három alapelv mentén hoznak döntéseket, az egyik az együttműködés, hiszen a központi kormányzattal együttműködve kell döntéseket hozni.

Továbbá transzparens módon szeretnének hozzáállni a döntésekhez, a legtöbb állampolgár ugyanis információkat szeretne, miközben sokszor ők maguk is információhiányban szenvednek – tette hozzá a főpolgármester.

A harmadik alapelv a felelősség alapelve – folytatta. Minden központ által meghozott döntésben inkább egy kicsit tovább mennek a saját intézményeik esetében.

Karácsony Gergely konkrét intézkedésekről is beszélt. Már korábban beszámolt arról, hogy a közösségi közlekedés esetében felfüggesztik az első ajtós felszállást, továbbá a sofőrtől való jegyvételt is.

Mindenkit arra kérnek most, hogy jegyautomatákból szerezzék be a szükséges jegyeket. Ezekkel a munkavállalóik életét szeretnék megkönnyíteni, akiket nehéz lenne pótolni.

Ezentől javaslatot szeretnének megfogalmazni a kormány és a budapesti munkaadóknak is. Méghozzá azt, hogy rugalmas munkakezdést alakítsanak ki, de legalábbis a kormány vizsgálja meg ennek lehetőségét. Ezzel a főpolgármester szerint elkerülhető lenne az is, hogy a reggeli csúcsban sűrűsödjenek össze az emberek. A budapesti munkaadóktól is partnerséget kért azzal kapcsolatban, hogy ha lehet, akkor biztosítsák munkatársaiknak az otthonról való munkavégzést.

Karácsony ezen felül pandemiás protokoll tervet kér a kormánytól, amely a közösségi közlekedsére vonatkozik, mert nincs ilyen.

Arról is beszélt, hogy már a kormány kihirdetése előtt tájékoztatták a budapesti kulturális intézmények vezetőit, hogy nagy valószínűséggel fel kell függeszteni a színházak működését egy átmeneti időre.

A mai naptól kezdve – emelte ki – minden budapesti színházban felfüggesztik az előadásokat, mint ahogyan a mozielőadásokat is minden budapesti fenntartású moziban, de a Szabó Ervin Könyvtár minden fiükhelyén is felfüggesztik a szolgáltatásokat, illetve a fővárosi fenntartású múzeumokban is.

Mint mondta, ezeket meg kell lépni, hogy csökkenteni tudják a járványveszélyt.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink