Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-29 08:28:00

Ilyen rendezvényt még nem szerveztek Budapesten

Magyarországon rendezhetik meg az amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia (Conservative Political Action Conference, CPAC) első európai rendezvényét májusban - ismerteti a szombati Magyar Nemzet.

Ilyen rendezvényt még nem szerveztek Budapesten

Az amerikai konzervatív seregszemle vendégeként Washingtonban tartózkodó Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a lapnak elmondta: a "magyar CPAC" kiemelt témája a nemzetek szerepének, a nemzeti önazonosságnak az előtérbe helyezése lesz.

Az Egyesült Államokban jelenleg zajló, legnagyobb és egyik legbefolyásosabb jobboldali-republikánus rendezvényének, a CPAC-nek a szombati eseményén felszólal Donald Trump elnök a több ezer résztvevő előtt. Nem sokkal az elnöki beszéd előtt, szintén a főszínpadon mutatják be a szervezők, az American Conservative Union (ACU) vezetői a rendezvény külföldi partnereit. Az előzetes programterv szerint ekkor Szánthó Miklós az ACU elnökével, George W. Bush korábbi tanácsadójával, Matt Schlapp-pel és Dan Schneider ügyvezető igazgatóval együtt jelentheti be, hogy

a következő nemzetközi, egyben első európai CPAC-et Budapesten az Alapjogokért Központ szervezheti meg május végén, reményeik szerint a Mathias Corvinus Collegiummal együttműködve.

Szánthó, aki a rendezvény egyik csütörtöki panelbeszélgetésén úgy fogalmazott, hogy "a nemzetek biztonsága a határvédelemmel kezdődik, de a családvédelemmel folytatódik", a Magyar Nemzetnek elmondta: a "magyar CPAC" kiemelt témája a nemzetek szerepének, a nemzeti önazonosság előtérbe helyezése lesz.

"Hatalmas lehetőség és megtiszteltetés a magyar keresztyén-jobboldali közösségnek, hogy amerikai partnereinkkel együtt Budapesten szervezhetjük meg a rendezvényt. Azt látjuk, hogy Európa-szerte nemzeti-konzervatív ébredés zajlik, és az Egyesült Államokban is reneszánszát éli a 21. század elején a jobboldali republikánus életérzés" - fejtette ki a központ igazgatója. Hozzátette: "a mi célunk az, hogy a földrajzilag egymástól messze zajló, de egymással egyébként szellemi rokonságot mutató folyamatok Magyarországon érjenek össze. Ennek felmutatására remek alkalom lesz a tervezett hazai konferencia".

Az Alapjogokért Központ és az ACU szándékai szerint a budapesti rendezvényre - a magyar meghívottak mellett - magas rangú amerikai és európai politikusok, elemzők, újságírók érkeznek majd, így várhatóan a legnagyobb lengyel konzervatív elemzőintézet, az Ordo Iuris vezetői is. "Lengyel partnereinkkel együtt kifejezett szándékunk, hogy a közép-európai régió legyen az élet egyre több területét megfertőző liberalizmussal szembeni ellenforradalom gócpontja" - mondta Szánthó Miklós a Magyar Nemzetnek.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink