Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-27 09:57:00

Keményen odavágott a kormány a nyugdíj- és egészségpénztáraknak

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai alapján a hozamok rekordot döntöttek, az önkéntes nyugdíjpénztárak befektetési tevékenységének eredménye 133,751 milliárd forint lett, ez minden idők legnagyobb nyeresége. Ez egyúttal 9,5 százalék körüli átlagos hozamot is jelent a szektorban, ami a tavalyi 3,4 százalékos inflációval számolva több mint 6 százalékos reálhozam lehet – írja a Napi.hu.

Az első negyedév volt a legsikeresebb befektetési szempontból, akkor több mint 51 milliárd forintnyi hozamot értek el a pénztárak, de a többi negyedévben is szépen alakultak a portfóliók.
A kiváló hozamok mellett azonban jóformán minden más mutató rosszul alakult a szektorban. A taglétszám tovább csökkent, több mint 25 ezer tag tűnt el tavaly is, alig 1,11 millióan vannak már csak a harmadik nyugdíjpillérben, közülük 1119 már nem befizető, hanem járadékot igénybe vevő nyugdíjas.

A tagdíjbevétel is csökkent 2018-hoz képest 6,7 százalékkal 124 milliárd forintra. Maguk a tagok növelték az egyéni befizetéseiket nagyjából 6 százalékkal 107 milliárd forintra, de a munkáltatói befizetések 26 százalékkal 31,26 milliárd forintra csökkentek a 2019 elejétől érvényes új cafetéria-szabályok miatt.

A pénztáraknak rossz hír, hogy csökkentek a tagdíjbevételek, hiszen a saját működésükre főleg ezekből vonhatnak el pénzt. Ezt kiegészíthetik még a tagdíjat nem fizető tagok számláin felhalmozott összeg pozitív hozamából, amit tavaly meg is tettek. A működési bevételek azonban így is csupán 11, míg a kiadások 12 százalékkal nőttek tavaly, a szektor egésze így veszteséges lett.

A kifizetések is rekordot döntöttek tavaly. Több mint 127 milliárd forintot vettek ki a tagok a pénztárakból, első ízben történt meg, hogy a frissen befolyt tagdíjaknál több pénzt távozott a kasszákból. Összesen csaknem 70 milliárd forintot vettek ki a nyugdíjba vonult tagok, csaknem 37 milliárd forint volt a felhalmozási időn belüli kifizetés (tíz év után ki lehet venni a hozamot adó- és járulékmentesen, majd három évenként újra ki lehet venni), de a kilépők és az elhunyt tagok örökösei is sokkal több pénzt vettek ki, mint a korábbi években.

A magánnyugdíjpénztáraknál is pompásan alakultak a hozamok. A taglétszám ugyan már az 55 ezret sem éri el, de a hozamoknak köszönhetően a vagyon folyamatosan gyarapszik. A pénztárak vagyonkezelői csaknem 28 milliárd forintnyi eredményt értek el a befektetéseken, ez az év eleji portfólióra vetítve 11,28 százalékos átlaghozamot jelent. A tagok egyéni számláján több mint 270 milliárd forint halmozódott fel az év végére, vagyis egy átlagos tagnak már csaknem 5 millió forintja van.

Az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is nehezebb helyzetbe kerültek az új cafetéria-szabályokkal az egészség- és önsegélyező pénztárak. Ezeknél az intézményeknél kulcsfontosságú a tagdíjbevétel, mivel jóformán csak abból vonhatnak el a működésükre, ráadásul legfeljebb 10 százalékot. A tagdíjbevételük pedig tovább csökkent tavaly több mint 10 százalékkal. A munkavállalók ugyan 20 százalékkal növelték a befizetéseiket, de a munkáltatói befizetések 60 százalékos visszaesését ez nem kompenzálta.

A pénztárak így 42,6 milliárd forintnyi tagdíjbevételre tettek szert, aminek tíz százaléka nem elég a 4,4 milliárd forintnyi működési kiadás fedezésére. Az egészségpénztári szektor az elmúlt évek jóformán minden cafetériával kapcsolatos változásából vesztesen jött ki, az MNB adatai szerint már több éve adományokból vagy a tartalékok feléléséből fedezheti csak a működését.

Részletek itt.

 

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink