Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-02-06 20:42:00

Hajnal Gabriella: Ha folyamatosan egyeztetünk, sosem lesz semmilyen anyag

A Nemzeti alaptanterv megújításáért felelős miniszteri biztos nem tartja jogosnak, és nem is tudja elképzelni, hogy visszavonnák a NAT-ot. Hajnal Gabriella elmondása szerint nem egyszerű csökkenteni a pedagógusok óraszámát, hiszen óriási a tantárgyi lobbi a tanárok oldaláról.

Hajnal Gabriella: Ha folyamatosan egyeztetünk, sosem lesz semmilyen anyag
 

 

Pedagógusok, szülők és az ellenzék is tiltakozik az új Nemzeti alaptanterv ellen. A Párbeszéd a NAT visszavonását szeretné, ennek érdekében több ellenzéki párttal közösen határozati javaslatot nyújt be a parlamentnek. Van olyan tanár, aki felmondását is kilátásba helyezte, ha életbe lép az új NAT.

Hajnal Gabriella az ATV Egyenes Beszéd című műsorában arról beszélt, a projekt 2017-ben indult, a megbízást tartalomfejlesztésre, átalakításra kapták. A NAT első, Csépe Valéria vezetésével készült változata alapanyaga az új NAT-nak, és sok átfedés van köztük. A NAT megújításáért felelős miniszteri biztos az előkészítéskor tankerületi igazgatókat is felkeresett.

Hajnal Gabriella szerint nem igazak azok a hírek, hogy a magyar irodalom és történelem tantárgyak anyagát Takaró Mihály rendelte volna meg, és egyik munka sem készült el „sebtében”.

„Az alaptantervek vázát márciusban kaptuk meg, a munka augusztus végéig tartott”

– fogalmazott a miniszteri biztos. A kerettantervek végleges simítása még mindig folyik, ezek napokon belül megjelennek.

Arra a kérdésre, hogy melyik szakmai szervezettél egyeztették a NAT-ot, azt válaszolta: a mostani NAT-ot a Pedagógus Karnak küldték el. Főként gyakorló pedagógusok vettek részt az új Nemzeti alaptanterv elkészítésében.

A szakmai szervezetek felháborodásával kapcsolatban arról beszélt, hogy a maximális óraszám már a Csépe Valéria féle változatban is 34 volt, a kötelező 28-29. Hozzátette: az óraszámot csökkenteni nem egyszerű dolog, hiszen óriási „a tantárgyi lobbi a tanárok oldaláról”, a vélemények 70 százaléka arról szólt, hogy mi maradt ki a NAT-ból, és, hogy ne csökkenjenek az óraszámuk.

Mint mondta, ha folyamatosan egyeztetnek, sosem lesz semmilyen anyag, mert ellenvéleménye mindig, mindenkinek lesz. „Van egy Történelemtanárok Egylete és van egy Történelem Oktatók Egyesülete, és a kettőnek nem egyezik meg a véleménye” – hozta példaként Hajnal Gabriella. Szerinte sok esetben nem csak az írók, költők életútját kéne nézni, hanem azt, hogy mit írt.

Kutatómunkák, projektmunkák

Hiller István a szerdai Egyenes Beszédben arról beszélt: láthatóan az a cél, hogy a Horthy-korszak megkérdőjelezhető entitásait felemeljék nemzeti magaslatra.

„Nem tudom, hogy végigolvasta-e mindenki a NAT-ot, és majd nyilván együtt kell értelmezni a kerettantervvel, mert a kerettanterv ennek egy nagyon fontos része. Ennek a NAT-nak és kerettanterveknek egészen más a szemlélete, mint volt, hiszen tanulási eredményekben adja meg a követelményt, amit a gyerekektől elvárunk. Nagyon sok esetben látszik, hogy egy projektmunkát, kutatómunkát feltételez a gyerekektől”

– reagált a felvetésre a miniszteri biztos. Nem szereti sem az ideológiai vitát, és azt sem, hogy politikai színtér az oktatás. A kerettantervekben benne lesz Ottlik Géza, Kertész Imre, Illyés Gyula és Németh László.

Nem tartja jogosnak, és nem is tudja elképzelni, hogy visszavonnák a NAT-ot.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink